Jó
2025. decemberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2025. december 5.Ajánlom a helyet másoknak is!
A Szamos Kávézó és Cukrászda, mert most ez a kiírt neve, sem évekkel ezelőtt elsőre, sem pár napja másodikra nem nyerte el különösebben a tetszésünket. Továbbra is inkább zajos váróterem hangulatúnak érezzük a helyet, sokkal inkább, mint decens kávéháznak, cukrászdának. Ott jártunkkor például egy egész iskolai osztályt vezényelt be tanáruk. Igaz, szépen kettesével vonultak be, és ha jól láttuk, az emeletre mentek, talán a Csokoládé Múzeumot megnézni. De ez a jelenet is az átjáróházi karaktert erősítette számunkra.
Nem is ültünk le kávézni, sütizni, viszont belevetettük magunkat a szaloncukor-kínálatba, amely rögtön a bejáratnál, a földszinti sarokban fogadja a vevőket. Jó is ez így, mert aki nem akar mást, csak a karácsonyi kötelezőt megvásárolni, annak nem kell végigcaplatnia a helyiségen, de az is belebotlik, aki másért jött. Az alapáras szaloncukrokból 27 félét számoltunk meg, a klasszikus marcipánostól a kissé bizarr ötletnek tűnő Erős Pistás ízesítésűig, ezekből 1590 forintba kerül 10 deka. Volt még három a drágábbik változatból 1950-ért. Összesen tehát 30 különböző ízesítésből lehet választani, akár egy-egy darabot véve mindegyikből. Olcsónak semmiképpen nem mondható, és hogy mennyire érte meg az árát, azt még nem tudjuk, mert nem kóstoltuk. Majd karácsonykor. Egyelőre a jókora választékot és a választhatóságot értékelem jóra. Az viszont mindenképpen feltűnő, hogy Szamoséknál is kisebbek lettek a szaloncukrok, így jóval több csomagolást vásárol meg a vevő ugyanannyi termékkel.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiszolgálás:![]()
Hangulat:![]()
Szamos Today további értékelései
2025.11.28egyedül
Jó
![]()
Rövid idő alatt több Szamos és Stühmer cukrászdában is megfordultam, én őket tartom szaloncukor témában a mainstream vonalon belül a legjobb minőséget képviselőknek. Így most van egy elég jó és reális összehasonlítási alapom, azt gondolom. A Szamos népszerű és forgalmas kávézója a Kossuth téren...
2025.07.26családjával
Szörnyű
![]()
Ma itt vettük meg a fiamnak a születésnapi süteményeit, tortáit. Minden évben a Szamosban tesszük ezt, mert az itteni Dobos torta a kedvence. Amikor megérkeztün délelőtt, 6 szelet dobostorta volt csak kitéve a pultba. Kérdeztük, hogy létezik hogy hétvégén csak ennyi van? Az üzletvezető asszony...
2023.08.03
Kiváló
![]()
Az Országház szomszédságában található a Szamos Café, ahol szinte mindig teltház van. Széles a süti választék, ebéd menüt is lehet fogyasztani. Innen vezet fel a lépcső a Csokoládé múzeumba.
Népszerű szállások a környéken
Cardoner Hotel Pilisszentkereszt
82.440 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Kastélyhotel Sasvár Parádsasvár
102.224 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
46.980 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval