Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Koppanás

Széchenyi Kertvendéglő BudapestSzéchenyi Kertvendéglő Budapest a térképen

Szörnyű 2022. áprilisban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2022. május 20.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Már régóta szerettem volna ide eljönni.
Érkezésemkor nem fogadott a személyzet tagjai közül senki, sok szabad asztal volt, de gondoltam, akkor majd beköszönök én, és megkérdezem, hová ülhetek. Hajkurászni, kutatni kellett a személyzetet, mintha kifejezetten bujkáltak volna a vendégek elől. A férfi pincér, akit végül sikerült megtalálni, flegmán és lenézően beszélt velem. Étlapot én szereztem egy másik asztalról, mivel azt sem kaptam. Hiába üldögéltem az asztalnál, próbáltam felvenni a szemkontaktust, de nem sikerült. Még a rendelést sem tudtam leadni, így távoztam és egy másik helyre mentem át, ahol tudják, mi az a vendéglátás.
Egyébként a kerek alaprajzú, cirkuszi manézsra emlékeztető fedett helyiségben voltam, nem a kinti asztaloknál, ahol esetleg nehezebben lehet észrevenni a vendégeket. Sajnálom. Nem volt jó élmény, nem ajánlom.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiszolgálás:Szörnyű
Hangulat:Átlagos
Ár / érték arány:Átlagos
Tisztaság:Átlagos
Fényképek (6)
Széchenyi Kertvendéglő Budapest - EgyébSzéchenyi Kertvendéglő Budapest - EgyébSzéchenyi Kertvendéglő Budapest - EgyébSzéchenyi Kertvendéglő Budapest - EgyébSzéchenyi Kertvendéglő Budapest - EgyébSzéchenyi Kertvendéglő Budapest - Egyéb

Széchenyi Kertvendéglő további értékelései

2021.09.14a párjával
Ezen a helyen már az I. Világháború idejében is vendéglő volt! EZERJÓ söröző-vendéglő nevet viselt, egészen a múlt század végéig. Most ezen a néven fogadja a vendégeket, a fürdő falánál. Jelentős a külföldi látogatók száma, a Városliget-Állatkert-Széchenyi Fürdő "komplexum" vonzásaként. Éppen...
Népszerű szállások a környéken
Caramell Premium Resort Bük, Bükfürd? - Caramell a legjobb áron
Caramell a legjobb áron
2024.12.23-ig
Caramell Premium Resort Bük, Bükfürd?
92.480 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hotel Magistern Siófok - Helló nyár, helló Balaton
Helló nyár, helló Balaton
2024.07.08-ig
Hotel Magistern Siófok
94.000 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Kastélyhotel Sasvár Parádsasvár - Tavaszi Pihenés előfoglalási kedvezménnyel
Tavaszi Pihenés előfoglalási kedvezménnyel
2024.06.20-ig
Kastélyhotel Sasvár Parádsasvár
88.339 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval