Vietnam mindenhol

Elég macerás megtalálni, jól elbújt a betondzsungelben. Csak láttam a térképen, hogy van, aztán gondoltam, hogy megér egy sétát. Zöld metróból kibolyongván van ez a labirintusszerű, oszlopos, szocreál izé, valaha pezsgő városközpont, mostanra amolyan szocskanzen. Mellette egy nemrég felújított irodaház-sziget, de ez már úgy összefolyik egységes latyakká. Na, ebben az újabb felében van egy nagyobb parkoló a házak között, oda kell betérülni, különben nem találod meg soha. Úgy kívülről olyan kis bóvli, a műzölddel, lampionokra hajazó cuccokkal, belül meg egy fokkal jobb, az átlagvietnami étteremnél nívósabbnak kíván látszani. Nagyon nincs még bejáratva, egy társaság ült a sarokban, egyébként üres volt a nagy helyiség. Vietnami szokás szerint megkérdezik, hogy egyedül vagy-e, aztán helyre mutatnak, hogy akkor hová kell ülnöd. Étlapból kiderül, hogy ez sem csak vietnami, általános kelet-ázsiai kíván lenni, sushira is hangolva. Kis phot kértem, ahhoz képest elég húzós az ára, tényleg kicsi, viszonyt tényleg jó! Nem hoztak hozzá az égvilágon semmit, se chilit, se fokhagymát, se citromot, elhatároztam, hogy kérni fogok, aztán beláttam, hogy ez pont úgy jó, ahogy van. Örömleves. Másodiknak királyrák, édes-savanyúval, zöldségekkel, már nem volt annyira találat, az öt rákocskából, amit a kupacban találtam, kettő kissé sületlen volt, a zöldségek semmi különös, a mártás átlagos, rizst belenyomkodni alkalmas. A WC szórakoztató, elképzelem, milyen, amikor ugyanabban helyiségben három ember párhuzamosan tevékeny. Végül nem fizettem sokat, nyolcezer forint felett összesen, nincs ezzel túl sok baj, a vietnamiak mindenhol ott vannak, és az étterem színvonalától teljesen függetlenül ugyanúgy viselkednek, múlatják az időt. Délkelet-Ázsia minden látványos trombitaszó nélkül megérkezett, és ott van minden utcasarkon. Globális a világ.