Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Nem a várt élményt kaptuk

Trattoria Venezia BudapestTrattoria Venezia Budapest a térképen

Átlagos 2018. decemberben, családjával járt ittÉrtékelt: 2019. március 8.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Decemberben jártunk itt, egy program előtt vacsorázni. Már az érkezéskor nem éreztük túl jól magunkat, ez hogy az ajtóban kell ácsorogni, míg valaki hajlandó foglalkozni a betérő vendéggel, nem túl kellemes. Ez az érzésünk a későbbiekben sem múlt el. Azt gondolom azért mert az ember először van valahol, még ugyanolyan kedves és figyelmes kiszolgálásban kellene részesüljön, mint az aki esetleg többször is járt már ott. Így lesz belőle visszatérő vendég, hát belőlünk itt nem lesz. Míg mi a székekre voltunk kénytelenek rakni a kabátunk, mert fogas nem volt a közelben, másokat körbeugráltak és elvitték a kabátjukat, vállfára akasztották. Csirkemellet ettem aszalt paradicsomos gorgonzola mártásban - finom volt, erre nem tudok rosszat mondani és a másik 2 étel, amit rendeltünk is finom volt családtagjaim elmondása alapján , mégis azt mondhatom ilyen rossz szájízzel még nem távoztunk étteremből. Ugyanakkor meglehetősen borsos összeget hagytunk ott.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Kiváló
Kiszolgálás:Átlagos
Hangulat:Átlagos
Ár / érték arány:Gyenge
Tisztaság:Kiváló

Trattoria Venezia további értékelései

2026.01.04családjával
Kiváló
Hangulatos az étterem. A pincérek nagyon kedvesek, barátságosak, udvariasak figyelnek a vendégre. Az ételek nagyon finomak, az ár-érték arány kiváló. Nagy meglepetésben volt részünk mivel a pincérek felköszöntötték a páromat a születésnapja alkalmából. Egyáltalán nem számítottunk ilyen...
2025.12.15családjával
Kiváló
Kisebb családi vacsorát tartottunk, nem bántuk meg. Nagyon ízletes ételeket, fenséges desszerteket fogyasztottunk. A kiszolgálás udvarias, figyelmes volt.
2022.09.24a párjával
Kiváló
Először jártunk ebben az olaszos pizzériában, pedig már régóta szemeztünk a hellyel. Ahogy olvastam a korábbi kommenteket, nekem egyáltalán nem ez jött le. Gondolom időközben megújult a hely, az értékelések nem követték a változásokat. A kiszolgálás először kicsit olaszos volt, de aztán ahogy...
Népszerű szállások a környéken
Grand Hotel Esztergom - Nyugdíjas ajánlat 60+
Grand Hotel Esztergom
86.700 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Hotel Forrás Zalakaros - Senior kedvezményes csomag
Hotel Forrás Zalakaros
54.150 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Thermal Panzió Igal - Lazítás fürdőbelépővel
Thermal Panzió Igal
64.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval