Jó
2024. augusztusban, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2024. augusztus 16.Ajánlom a helyet másoknak is!
Ifjú titán korom óta rengetegszer megfordultam már Budapesten, a Déli Pályaudvar mellett álló Vagon Étteremben. Az egyedülálló vasútikocsi-hangulat - főleg az esti órákban - igazán kedves, romantikus. Ha éppen erre vágysz, egy kis meghitt csacsogásra, evés-ivásra - vagy, ha épp az idődet szeretnét eltöltneni a vonatkindulásig -, ide mindig érdemes benézni.
Nagy örömömre az étterem a közelmúltban "megújult", legalábbis az üzemeltetőt illetően. Egy sokkal kedvesebb, figyelmesebb személyzettel találkozhattam a napokban, akik tényleg odafigyeltek ránk, és nem volt olyan kérésünk, amit ne teljesítettek volna (ellentétben a korábbi csapattal, akiknél bizony azt éreztem, egyetlen cél, lehúzni a kedves vendéget a lehető legtöbb módon).
Ezúttal csupán egy "Peron" pizzát fogyasztottunk, és egy-egy pohár Irsait, de mindkettő nagyon finom volt. Örömmel vettük, hogy minden kívánságunk megoldható volt: szeletekre vágva, plusz tányérral kértük a pizzát - szóba sem került, hogy ettől kezdve 70-70%-on számolják -, s a végén a számlát is kértük kettébontani, hogy külön-kölön tudjunk kártyával fizetni, s lám ez is sikerült! (Korábban sajnos ez sem ment.)
Igaz, az általam nagyon utált szervizdíjat ezúttal is szó nélkül felszámolták, de valahogy most nem annyira bántam! Főleg, hogy miután az itallapon csak édes Törely pezsgő volt feltüntetve, és amikor megkérdeztük, lehet-e, hogy mire legközelebb jövünk, ebből is legyen száraz (Hungária, jóval magasabb áron, természetesen, volt szárazban), a pincérhölgy nem csak, hogy ígéretet tett erre, de kisvártatva visszajött, hogy most is van! Apró, pici élmények ezek, de amikor korábban csalódást élt meg az ember, bizony ezeknek is tud örülni!
A teraszon töltöttük ezt a kis kellemes estét, hamar elszaladt az idő, le is késtem, azt a bizonyos vonatot, de a fene se bánta! Ám, amikor már a következő vonaton ültem, rájöttem, ott felejtettem a baseball sapkámat! A barátnőm odacsörgött - közben a személyzet meg is találta az elhagyott holmimat -, és ígéretet kaptam, hogy megőrzik nekem, míg érte tudok menni.
Egy kedves ismerősöm ugrott be érte, éppen ma, így szerencsésen visszakaptam a kóbor sityakomat is. Ez az öröm ihlette ezt a kis beszámolót, úgy vélem, csupa jót sugall erről a szívemnek kedves vendéglőről.
Én úgy látom őket, ide akkor érdemes jönni, ha nem a hibákat keresed, hanem csak egy kedves, különleges helyet, egy jó ebédhez, vagy vacsorához, egy jó kis beszélgetéshez, amihez a "vagonosok" kellőképpen hozzáteszik magukat.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:![]()
Kiszolgálás:![]()
Hangulat:![]()
Ár / érték arány:![]()
Tisztaság:![]()
Vagon Étterem további értékelései
2026.02.15a párjával
Kiváló
![]()
Minden nagyon szuper volt A kiszolgalas az étel minden jo volt Most voltunk tegnap 2 alkalomal Valentin napon iden meg jobb volt mint tavaly
2022.10.13családjával
Kiváló
![]()
Esti moziprogram - Szia, életem! - egy plázában. Kis idő múlva a főhős elmegy vacsorázni a kisfiával, és egy vasúti kocsiból kialakított étteremben eszik a pizzát. Meglepődtünk, hiszen pont onnan jöttünk, a mozi előtt a Vagon Étteremben vacsoráztunk. Hát ez a koincidencia - a véletlenek...
2022.09.09egyedül
Átlagos
![]()
Eszembe jutott a régii, jó vagon a Városligetben. Az a gyönyörű, békebeli, díszes étkezőkocsi, ami ott állt a közlekedés múzeum mellett, és mi, kamaszkorunkban, mint egy szent helyre, úgy jártunk oda... nos ez a vagon s hasonló célokat szolgál itt a Déli pályaudvarnál, csak sokkal puritánabb. És...
Népszerű szállások a környéken
45.000 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Hotel Karos Spa Zalakaros
127.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
90.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval