Vagon Étterem Budapest

Úgy emlékeztem, hogy vadast ettem itt valaha. Bementem a Vagonba, kicsikét álltam, jött a leány és elég élesen, csípősen kérdezte, hogy mit akarok itt? Mi a fenét akarhatnék. . . hát enni, hiszen ez egy étterem. Erre még élesebben, enyhe gúnnyal, hogy akkor üljek le, aztán majd hoz étlapot de a fenébe, mi a baj? Az ebéd végén, a fizetésnél elmagyaráztam neki, hogy egy csomó más étteremben nem lehet leülni, megkérdezik, hogy foglaltál, hányan vagy, és odamutatnak, ahová ülhetsz de ezen túllettünk hamar, később a fiú is, a nő is nagyon udvarias volt, többször odajöttek érdeklődni, hogy ízlik, minden rendben van-e? Nem tudom, mi és hogyan jutott az eszembe, bolognai sertésbordát kértem, meg hozzá csalamádét, vadas ugyanis nem volt. Minden magasabb szakácsművészetet nélkülözött az ebéd, egy teljesen átlagos, bárhol elképzelhető étel volt, kértem egy Staroprament, mert az volt csapolva, az hideg volt, de nem friss. Kérdezték, hogy kérek-e még egyet, de ebből nem kellett. De azért gondolkodtam, hogy valamit rá kéne dobni még az ebédre, hát kértem egy desszertet, fagylaltot karamellöntettel. Sok hab alatt kevés fagylalt. Így aztán fizettem 11660 forintot, ebben benne van a szervízdíj is, de viszonylag agilisan nyomta az orrom alá a lány a leolvasót, hogy és itt lehet a borravalód adni pluszba. Ez mindig olyan kínos.

Nagy örömömre az étterem a közelmúltban "megújult", legalábbis az üzemeltetőt illetően. Egy sokkal kedvesebb, figyelmesebb személyzettel találkozhattam a napokban, akik tényleg odafigyeltek ránk, és nem volt olyan kérésünk, amit ne teljesítettek volna (ellentétben a korábbi csapattal, akiknél bizony azt éreztem, egyetlen cél, lehúzni a kedves vendéget a lehető legtöbb módon). Ezúttal csupán egy "Peron" pizzát fogyasztottunk, és egy-egy pohár Irsait, de mindkettő nagyon finom volt. Örömmel vettük, hogy minden kívánságunk megoldható volt: szeletekre vágva, plusz tányérral kértük a pizzát - szóba sem került, hogy ettől kezdve 70-70%-on számolják -, s a végén a számlát is kértük kettébontani, hogy külön-kölön tudjunk kártyával fizetni, s lám ez is sikerült! (Korábban sajnos ez sem ment. )
Igaz, az általam nagyon utált szervizdíjat ezúttal is szó nélkül felszámolták, de valahogy most nem annyira bántam! Főleg, hogy miután az itallapon csak édes Törely pezsgő volt feltüntetve, és amikor megkérdeztük, lehet-e, hogy mire legközelebb jövünk, ebből is legyen száraz (Hungária, jóval magasabb áron, természetesen, volt szárazban), a pincérhölgy nem csak, hogy ígéretet tett erre, de kisvártatva visszajött, hogy most is van! Apró, pici élmények ezek, de amikor korábban csalódást élt meg az ember, bizony ezeknek is tud örülni! A teraszon töltöttük ezt a kis kellemes estét, hamar elszaladt az idő, le is késtem, azt a bizonyos vonatot, de a fene se bánta! Ám, amikor már a következő vonaton ültem, rájöttem, ott felejtettem a baseball sapkámat! A barátnőm odacsörgött - közben a személyzet meg is találta az elhagyott holmimat -, és ígéretet kaptam, hogy megőrzik nekem, míg érte tudok menni. Egy kedves ismerősöm ugrott be érte, éppen ma, így szerencsésen visszakaptam a kóbor sityakomat is. Ez az öröm ihlette ezt a kis beszámolót, úgy vélem, csupa jót sugall erről a szívemnek kedves vendéglőről. Én úgy látom őket, ide akkor érdemes jönni, ha nem a hibákat keresed, hanem csak egy kedves, különleges helyet, egy jó ebédhez, vagy vacsorához, egy jó kis beszélgetéshez, amihez a "vagonosok" kellőképpen hozzáteszik magukat.

A hely nagyon hangulatos, bár roppant szűk, de valamit valamiért, hiszen mégis csak egy vasúti kocsiról van szó! Miután besötétedett tényleg teljesen olyan érzés, mintha az Orient Expresszen utazna az ember. Nem voltunk sokan az étteremben, az ételek gyorsan érkeztek, talán az kissé túlzás is, hogy még javában ettem a húslevest (ami egyébként finom volt), amikor már mindenkinek hozták a főételt, az enyémet meg lerakta a pincér, végülis majd sorra kerül. A főételek is étvágygerjesztőek voltak és finomak is. Az étlap nem túl hosszú, többsége hagyományos étel. A menünkben szerepelt: kézműves hagyományos hamburger, csőben sült csirkemellfilé Vagon módra, túrógombóc. Ízre mindegyik remek volt, a túrógombóc pisztáciába hempergetve házi lekvárral méltó lezárása volt a vacsorának. De túl sokat nem időzhettünk az étteremben, mert ugye menni kellett a moziba. . .

Kint a teraszon ültek ketten-hárman, azaz alig. . . de hát az csak egy olyan koszos, dzsuvás környezet, meg meleg is van, meg por, inkább bementem a vagonba. Leülés a boxba vagy kupéba vagy hogy is mondjam, egy ábrándos leány felfigyelt rám, lassú mozgással hullámzott át a vasúti viszonylaton, határozottan dallamos csípőmozgással, ezt járást tanulni kell, aztán megegyeztünk, hogy eszem levest mégis, legyen akkor húsleves, és rávágytam a vadasra is tésztával,,, nem éreztem összevalónak a két fogást, ezért még hezitáltam kissé. De a gulyás az meg sok lett volna. Abból van kisebb adag, csészével. Jó, hát legyen. Majd hosszú, hosszú várakozás. . . De miért? Konyha működik? Levest nem most kezdenek el főzni, az készen van. Meg van összesen három vendég égen és földön, nem kell itt tömegigényt kielégíteni. Csengő szól, lány ring leves kijön, leteszi a hőslevest. . . húslevest? ? Miért? De ha már itt van. . . ülök, várok. Csak villám van, meg késem, az előbb kaptam. Senki nem jár felém. Olyan ez, mint a gólya-róka mesében. . . kimegyek a vagonból a lány után. Rám néz. Kérdezem bizonytalanul, hogy a késsek vagy a villával egyem a levest? Megint rámnéz, elmegy, majd hoz egy kanalat szalvétában. . leteszi, se egy tessék, se egy bocsánat, elnézést, leteszi és némán elmegy. Elring. A leves nagyon sós. Nem annyira bámon, meleg van, sót is kel pótolni. De azért jobb lenne, ha én határozhatnám meg, hogy mennyi sót szeretnék. Ennyit azért nem. Megeszem. Majd sokáig várakozás a másodikre. Csengetés, megjön az is lánylábon, édes vadasmártás pont éles ellentéte a keményen sós leveslének, de átállítom magam édes üzemmódra. Falatozás, hús, mártás, tészta. . . Ez finomabb. Majd a végén a csapolt Staropramen sok mindent feledtet. Jelzem, hogy fizetnék. Jön a furcsa, kisé ápolatlan főnök vagy mi, aki idáig a vagon végében hangoskodott, elég kéretlenül. Kártyával fizetek, vastagon, mert a szervízdíj is benne van, így ez a szimplának tűnő ebéd egy szimplának tűnő helyen 8000 forintra kerekedett, kártyám sípol, fizet, terebélyes főnök semmi köszönjük, semmi egészségére, semmi viszlát, szó nélkül elfordul és ott hagy. Még eszembe jutott a WC is, hátha használnám, de előttem behajolt oda egy idősebb férfi a szűk folyósón, az arca elborzadt, és inkább visszatartotta a veséjét mindentől, semmint oda belépjen. Én már meg sem próbáltam. Persze, ezek után az eszik ott, aki akar.

Az egész vacsorát úgy fogyasztottuk el, mintha egy szaunában lettünk volna. Szóval nyáron fürdőruhát mindenképpen vigyetek magatokkal! :D
Azt viszont nem értettem miért kell a teraszon pont az árnyékban lévő asztalokra rátenni a foglalt táblát, mikor az éppen ott lévő fogyasztó vendégek megsülnek a napon. Azért ne hagyjátok ki a helyet, mert egy élmény! :)

Régről, fiatal koromból úgy rémlik, hogy egy eléggé lepattant, talponállós kocsma volt akkoriban, mostanra viszont lényegesen színvonalasabb lett, melegkonyhát is visznek. A belső tér igazán egyedi, autentikus, egy régimódi büfékocsi egy az egyben. Valószínűleg sikerült a régi berendezési tárgyakat megőrizni vagy beszerezni a MÁV-tól vagy gyűjtőktől. Staroprament és Borsodit csapolnak, az ételkínálat magyaros, tradicionális, jól ismert fogásokat tartalmaz, több személyes tálakat is kínálnak. Levesek 1500 Ft környékén, főételek 2000-3700 Ft között. Mivel este egy hosszabb gasztro-túra utolsó állomásaként néztünk be ide, már csak 1-1 Gusto pálinkát ittunk. A kiszolgálás alapvetően kellemes volt, bár szerintem reménykedtek, hogy ugye nem akarunk már enni ilyen későn? Szóval, amikor kiderült, hogy nem, akkor egy kicsit fellélegeztek, azt hiszem. Érdekesség kedvéért mindenképpen érdemes ide benézni, ajánlom!

Nagyon finomat ettünk, egy két személyes Vagon tálat ettünk, melynek legfinomabb eleme kétségtelenül a csőben sült csirkemellfilé(baconnel,gombával és 2 féle sajttal) volt, fantasztikus ízével. A padlizsánkrém pedig szintén finom volt, mely tovább gazdagította a tál felszereltségét. A kiszolgálás korrekt volt, az italkínálat is rendben, valamint budai átlaghoz viszonyítva az árak is elfogadhatóak, és a tisztasággal sem volt gond. Az étterem legfőbb vonzereje az igazán eredeti hangulat, amiért biztosan visszatérünk még ide!

A minap volt még a vonat indulásáig negyed óra, egész pontosan 18 perc, gondoltuk jóbarátommal, hogy megiszunk itt valamit, optimális esetben egy kézműves sört. És lőn. Nagyon tetszett, hogy a Rétságon működő Fűtőház nevű kisüzemi sörfőzde mozdonynevű söreit tartják, ez igencsak stílusos a Déli pu mellett. Mi a NOAB-ot választottuk, mivel az illeszkedik az India Pale Ale irányzatban. Nagyon jó zárása volt ez egy kiadós estének. A pincér abszolút kívülálló, fogalma nincs a sörökről, azt a kérdést sem érti, hogy „kié ez a sör” (értsd ki készítette? ). 1200 ft volt a NOAB, nem kevés, de ketten ittunk egyet, épp elég volt. A hely nagy erénye az egyszerűen csodás romantikus beltér és a remek jazz zene. Ez az, amiért betérünk még ide, akkor is, ha drága a sör és szűk a kézműves választék.