Átlagos
2026. augusztusban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2026. augusztus 31.Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
A Vanilin Cukrászdák közül a Jászai Mari térnél lévő egységükbe járunk kisebb-nagyobb gyakorisággal, mivel az esik a lakásunkhoz közel, ott is elég vegyesek a tapasztalataim, de most több év után a Kucsma utcai egységükbe is vissza látogattam. Ez a legnagyobb, központi épületük, ahol a teraszos cukrászda mellett a sütödéjük is működik. A beltér modern, a kert kellemes, árnyas, még hintaágy is van. Az első negatív benyomás, hogy 1 órával a zárás előtt az egyik alkalmazott hölgy már látványosan takarított, törölgetett, csak hogy minden vendég egyből felfogja, ők már bizony nemsokára zárnak. A másik negatívum a vendégtérből nyíló mosdóajtó nyitva tartása/felejtése. A másik hölgy a pultban szintén közömbös, érdektelen volt. Ugyanakkor a kínálat a pultban bőséges, számos hagyományos, fősodratú sütemény és tortaszelet, valamint modernebb újhullámos sütik is akadnak. Édes és sós aprósütemények, kimérve, dobozolva, habcsók, marcipán figurák, parfé torták... aki itt nem tud választani, az szerintem nem is akart. Többféle azonnal vihető tortát is tartanak. A fagylaltok között többségében gyümölcsízek, pl. eper, citrom, szeder, málna, lime, sárgabarack, fekete ribizli.
A marcipános teakocka az aprósütik közül a kedvencem (720 Ft/10 dkg), ízében a puncstortát idézi. Az idei országtorták közül a cukormentes Szilvafácska fantázianevűt választottam, amelyben szilva, dió, tejcsokoládé, fahéj és zöld tea a főbb összetevők. Ezt itt a 2. helyen ettem, és itt jobban ízlett, mint a Westendben, ahol egyébként a híres-neves Fazekas Cukrászda szállítja a sütit és a fagylaltot. Itt friss, könnyed, kellemes volt a süti. Azonban egy pohár vizet sem adtak mellé, pedig az 1790 Ft-os árba talán ennyi beleférne szerintem. Összességében maga a cukrászda miliője és a desszertek jók, kóstolásra érdemes, de a személyzet elrontja az amúgy pozitív élményt. Sajnálom, ezért csak 3 pont.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:![]()
Kiszolgálás:![]()
Hangulat:![]()
Ár / érték arány:![]()
Tisztaság:![]()
Vanilin Cukrászda - Kucsma utca további értékelései
2026.10.17egyedül
Gyenge
![]()
Kedvetlen, érdektelen kiszolgálók, tömény, vajas tortakrém. Délelőtt voltam, senki nem volt az üzletben a 2 kiszolgálón kívül. Kerestem egy bizonyos ízű tortát (barackos túrótortár) majdnem kikérték maguknak, mert azt csak rendelésre csinálnak... Utána választottam egy másik ízűt, ami...
2025.10.03családjával
Kiváló
![]()
Nagyon kellemes hely. Tiszta! Udvarias, igényes, kedves, mosolygós kiszolgáló! Szidónia volt a pultban, képben van a termékekkel. Nyugodt körülmények.
2019.05.02a párjával
Átlagos
![]()
Hatalmas választékkal rendelkező cukrászda! Mind sütemény, mind fagylalt tekintetében megtalálható az ember kedvence. Nem hiába van mindig tömeg. A kinti kiülős rész túl közel van a kocsiforgalomhoz, ezt leszámítva hangulatos lenne. A sütemények az én ízlésemnek túl édesek és kicsit érződik rajta...
Népszerű szállások a környéken
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
79.360 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Caramell Premium Resort Bük, Bükfürd?
91.630 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
66.924 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval