Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Csúcshely vita felett

Vendéglő a KisBíróhoz BudapestVendéglő a KisBíróhoz Budapest a térképen

Kiváló 2016. februárban, családjával járt ittÉrtékelt: 2016. március 7.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Bevallom töredelmesen, a Bíró Lajos által jegyzett helyek iránt elfogult vagyok. Nem alaptalan ez az elfogultság, s egyébként nem is egyértelműen előny a helynek. A felfokozott várakozásoknak meg kell felelni.
Nos, a Vendéglő a Kisbíróhoz nevű egységnek ez maximálisan sikerült.
A beltér otthonos, meghitt, a kiszolgálás remek, a napi ajánlat fehér krétával fekete táblán, egyik fogás izgalmasabb a másiknál. Nem ritka a mellbeverő párosítás, a szarvaspörköltet kalamárival adták, hirtelen eszembejutott a “Sok vagyok” című Bíró Lajos könyv Szent Jakab kagylója, amit disznósajttal kínáltak. Kétségkívül megvan a polgárpukkasztás ebben az étteremben is, de mindig a jóízlés határán belül.
A fogadófalat minőségi kenyér zsírral, ez egy régóta dívó ötlet, mellé lehet rendelni lilahagymát, piros paprika és erős zöldet. Ettünk mindenfélét, húst, halat, előételt, főételt, desszertet, hibát semmiben nem lehetett lelni. Nem is akartunk persze, nem vagyunk kekecek, de ha lett volna valami szembetűnő, akkor azt kiszúrjuk.
Kiemelkedően jó élmény volt a Vendéglő a Kisbíróhoz, méltó a társaihoz. Vitán felül megérdemli a Gault Millau sapkát, amivel a legutóbbi kalauz kidekorálta.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Kiváló
Kiszolgálás:Kiváló
Hangulat:Kiváló
Ár / érték arány:
Tisztaság:Kiváló
Fényképek (14)
Vendéglő a KisBíróhoz Budapest - EgyébVendéglő a KisBíróhoz Budapest - Külső képVendéglő a KisBíróhoz Budapest - Étlap/itallapVendéglő a KisBíróhoz Budapest - Étlap/itallapVendéglő a KisBíróhoz Budapest - Étel/italVendéglő a KisBíróhoz Budapest - Étel/italVendéglő a KisBíróhoz Budapest - Étlap/itallapVendéglő a KisBíróhoz Budapest - Étlap/itallapVendéglő a KisBíróhoz Budapest - Étlap/itallapVendéglő a KisBíróhoz Budapest - Étlap/itallapVendéglő a KisBíróhoz Budapest - Étlap/itallapVendéglő a KisBíróhoz Budapest - Étlap/itallapVendéglő a KisBíróhoz Budapest - Étlap/itallapVendéglő a KisBíróhoz Budapest - Belső

Vendéglő a KisBíróhoz további értékelései

2021.07.28barátokkal
A vendéglő megjelenését tekintve a nyolcvanas éveket idézi. A személyzet elég személytelenül, kissé unottan végezte feladatát. Az ételek és italok viszont nagyon finomak, kifogástalanok voltak. Különleges izkombinációk megleptek bennünket. A fogasfilé sült túrógombóccal, a kacsamell...
2016.11.20egyedül
Kiváló
A Bíró Lajos és a Bock által fémjelzett éttermes körből először a Hold utcai piacon lévő Moszkva téren ettem bécsi szeletet, a Millenáris Gourmet Fesztiválon is kóstoltam tőlük, a pesti Bock Bisztróban pedig pár hónappal ezelőtt teszteltük először a kollégákkal az ebéd menüt. Ez a sor nálam egy...
2015.11.15a párjával
Kiváló
Igen, "unalmas" a hely...mert bizony ugyanazt a színvonat, minőséget hozza, mint a Bock Bisztró Pesten. Persze ez egy más stílus, ahogy a weblapon is olvastam, ez egy étterem, nem bisztró. A belépés után a személyzet lesegítette a kabátokat, az asztalhoz lettünk kísérve, majd diszkrét...
Népszerű szállások a környéken
Duna Relax Hotel Ráckeve - Duna-parti tavaszi kikapcsolódás
Duna-parti tavaszi kikapcsolódás
2024.06.20-ig
Duna Relax Hotel Ráckeve
Kérd ajánlatunkat!
Alfa Hotel Miskolctapolca - Nyári vakáció
Nyári vakáció
06.28-08.31.
Alfa Hotel Miskolctapolca
89.900 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Ensana Thermal Hévíz - Wellness élmények előfoglalással
Wellness élmények előfoglalással
2024.12.23-ig
Ensana Thermal Hévíz
88.290 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval