Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Remek távolkeleti hely

WoKame BudapestWoKame Budapest a térképen

Kiváló 2016. októberben, egyedül járt ittÉrtékelt: 2016. december 26.
Ajánlom a helyet másoknak is!
“Wok – sushi – soup” – ez olvasható a Wokame étterem homlokzatán. Remek hármas, főleg ha az ember elképzeli, hogy milyen jó távolkeleti leveseket adhatnak ott, ahol a wok és a sushi kulcsszavaknak számítanak.
A Wokame egyébként szemben nyílt a konkurenciával, ha nem tévedek, akkor az idén. (Szemben van a már évek óta működő Kis Parázs Király utcai egysége).
Jómagam csak egy sushira tértem be, néha ötletszerűen megeszem ebből az ínyencségből pár darabot, mert kifejezetten szeretem, nálunk Aradon meg csak három helyen lehet kapni, ezek közül kettőben csak bizonyos napokon.
Három tonhalmakit kértem, 590 ft volt, ami korrekt.
A sushik jók voltak, nem hiperprofi és 5 csillagos, minjt több helyen, de erős négy pontos volt a produkciójuk. Tetszett a beltér is. Jó hely ez, szívesen ennék itt máskor is, például leveseket vagy valami wokételt.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:
Kiszolgálás:Kiváló
Hangulat:Kiváló
Ár / érték arány:
Tisztaság:Kiváló
Fényképek (5)
WoKame Budapest - Étel/italWoKame Budapest - BelsőWoKame Budapest - BelsőWoKame Budapest - BelsőWoKame Budapest - Külső kép

WoKame további értékelései

2017.08.21egyedül
Átlagos
Szusifánk menüre tértem be eredetileg, mert megtetszett a neve (olyan vagyok, mint egy óvodás), és különben is legfőbb ideje volt, hogy kipróbáljam ezt az éttermet. Kicsit meglepett, hogy délidőben szinte üres volt, csak egyetlen asztalnál ültek. Igaz, később felfedeztem, hogy galéria is van,...
2017.04.29egyedül
Gyenge
A WoKame a Király utcában működő, modern ázsiai bisztró. Rizses és tésztás alapú wok ételek, sushi, levesek szerepelnek a kínálatban. Többségében pozitív véleményeket olvastam róluk. Azt is észrevettem, hogy a Bónuszbrigád oldalán többféle kuponos akciót hirdettek. Amikor megnéztem a honlapjukat,...
2016.07.13barátokkal
Kiváló
Szeretek frissen megnyílt éttermekbe járni... Ez a hely is tavasszal kezdte meg működését. Nagyon hangulatos hely, A berendezés letisztult, mégis barátságos. A fiatal tulajdonosok szívvel-lélekkel végzik munkájukat, a vendégek előtt főznek. A kiszolgálás figyelmes, udvarias és gyors. Az étlapon...
Népszerű szállások a környéken
Hotel Bellevue Esztergom - Tavaszi előfoglalási akció
Tavaszi előfoglalási akció
2024.06.16-ig
Hotel Bellevue Esztergom
70.467 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Danubius Hotel Bük Bük, Bükfürd? - Wellness csobbanás előfoglalással
Wellness csobbanás előfoglalással
2025.05.01-ig
Danubius Hotel Bük Bük, Bükfürd?
138.600 Ft / 2 fő / 3 éj-től all inclusive ellátással
Hotel Vital Zalakaros - Vital wellness
Vital wellness
2025.01.05-ig
Hotel Vital Zalakaros
Kérd ajánlatunkat!