Főhajtás a múlt emlékei között

Van abban valami paradox abszurd, hogy az ember budapesti lakos létére elmegy az ország/Európa 120 kastélyába kirándulni lelkesedésből, a saját településén lévő nevezetes kastélyt meg nem nézi meg na, ezen sürgősen változtatni kellett. Már a körmömre égett, de majd most szóval, irány Pesthidegkút (ez mi a fenétől Pesthidegkút, amikor Buda?). Kastély megvan, én be, mókás, magabiztos tánclépésekben török a recepcióra. Nem vagyok vendéguram, de azért megnézném a kastélyt! Semmi akadálya! Csak hát most éppen esküvőre készülnek, gazdag ember lánya/fia bérelte ki a helyszínt tényleg emberek nyüzsögnek, nagy sürgés-forgás van. Terítenek, dekorálnak. De egy kedves hölgy felszabadít a zavarból, felkéri a recepcióst, hogy vezessen körbe engem, kár, hogy a könyvtárba éppen nem lehet de aztán addig-addig beszéltünk, hogy aztán, na jól van na, akkor a könyvtárba is, de csak éppen hogy Így aztán körbejártuk, részben vezetéssel, részben önvezérelt bolyongással, senkit nem zavartam, mindenkivel váltottunk pár kedves, keresetlen szót. És hát Klebelsberg Kuno szóval, ki is volt ő, mi a jelentősége? A név nagyon megtépázódott az utóbbi években, a hírhedt Klebelsberg Központok a magyar közoktatás fekete éveivel azonosultak, nem a segítség, hanem a mocsok, konok terror, a fentről buta kézi irányítás lelketlen eszközei (a tanügyigazgatásban dolgoztam, tudom, miről beszélek), talán most valami helyrebillen, talán újra önállóak lehetnek az iskolák, meglátjuk. De Klebelsberg erről nem tehet. Ő belügyminiszter volt rövid ideig, majd vallás- és közoktatásügyi miniszter inkább, francos időkben, az első világháború, a vörös Tanácsköztársaság meg Trianon után, a zsidótörvények keletkezésének, hatálybalépésének idején, amiben részben sáros is volt, részben meg talán jobbérzésű segítő néha, de a lényeg a népiskolák létrehozása volt, hogy mindenhol lehessenek tanyasi iskolák, ne maradjon analfabéta középkor a hazán, szóval sok jót tett ő, méltán emlékszünk rá jó szívvel. Kultúrember volt. Viszonylag kevés magyar főúrról mondhatjuk el, de ahol elmondhatjuk, ott azért mondjuk is mindig! A kastély meg hát ilyen, amit látsz kis része megmaradt, fenntartott patinásan réginek, azokat mutatom, meg hát a parkot is, amennyit látni engedett az idő. Szép kastélyunk ez! Becsüljük tisztelettel!