Időpazarlás
2026. januárban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2026. február 4.Nem ajánlom a helyet másoknak!
Szolnok megyében élünk, szerencsére közel a megyeszékhelyhez, így gyakran részt tudunk venni a Művésztelep rendezvényein, kiállítások, műterem-látogatások alkalmával. Illetve a Damjanich Múzeumba és a Szolnoki Galériába is jobbára az itteni művészek kiállításait megyünk megnézni. Abszolút első helyes kedvenceink Szabó György szobrászművész alkotásai. Kifejezetten örülünk, ha arról olvasunk, hogy Budapesten is bemutatják a szobrait, és ott is szeretnénk megnézni őket. De ez már másodjára nem sikerült, most éppen a LEVITÁCIÓ című kiállítására nem jutottunk be az Art Salon Társalgó Galériába. Ez a Galéria, úgy hiszem, egy korábban magánlakásban működik, és pár éve egy ugyanilyen helyre nem jutottam be Szabó György szobraihoz. Vagyis nem utcai, könnyen megközelíthető helyiségben vannak ezek a galériák, fel kell csöngetni, emeletre fel, ha ott vannak, és ettől az egész kínossá válik. Nem azért mennék, hogy bizalmas, elzárt környezetben vásároljak a szobrokból, csak megnézni, megcsodálni szeretném őket. De utcáról megközelíthető galériában már vásároltam is, mert nem volt kellemetlen a közeg, szabadon nézelődhettem. De elfogadom én, hogy vannak ilyen zárt, lakásgalériák, csak akkor ne hirdessék meg a látogathatóságot, amelyet aztán nem biztosítanak. Meghirdették, hogy 2026. január 30-ig lehet minden hétköznap megnézni Szabó György műveinek kiállítását 11-től 16 óráig, vagy ettől eltérő időpontban bejelentkezés alapján. Nem jelentkeztünk be előre, mert a közzétett látogatási időben mentünk: Ott voltunk január 29-én, csütörtökön fél 2 körül, és hiába nyomtuk a kapucsengőt, kétszer is, senki nem engedett be bennünket. Még jó, hogy szemben a Képező Galéria nyitva volt, átsétáltunk hozzájuk, és ott megnézhettük a ma már nem élő szolnoki grafikusok kiállított műveit. Szabó György szobrait pedig remélhetőleg hamarosan látjuk majd hazai terepen, Szolnokon.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Népszerű szállások a környéken
Hunguest Bük Bük, Bükfürd?
141.200 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Hunguest Hotel Aqua-Sol Hajdúszoboszló
66.000 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Zsóry Liget Hotel & Spa Mezőkövesd