Egy elfeledett emlékmű

Autóval viszonylag sokszor kanyarodtam itt fel a Lágymányosi, majd később a Rákóczi hídra, nappal messziről látszik ez az alakzat, de akkor már ki a fene tud megállni és hol, amikor éppen egy megvadult autócsorda egyedeként törsz fel a hídra éppen. De aztán fúrta az oldalamat sokat, messziről inkább valami holokausztra tippeltem volna, talán valami tömeghalál, tömegsír Aztán egy kényelmes időben, amikor nem hajtott a tatár, felgördültem mellé, mert ugyan ki a fene járna itt gyalog, azaz honnan mennél itt hová, tehát odaálltam és kiderítettem, hogy mi ez. Szóval ez a bombázások áldozatainak emlékműve. Sokféle áldozat van, baromarcú ideológusok, országvezetők, akik az áldozatokat katalizálják, katonák, akik vannak olyan hülyék, hogy elmennek áldozatot gyártani, meg hát az elhurcoltak, aztán vannak, akik csak otthon lennének házaikban békén, de a hatalmasok játszmája véget vet otthonnak, családnak egycsapásra. Ilyenek a kibombázottak, akikre kevesebbet gondolunk. A katona mindig hősöl a talapzatokon, zászlókat lobogtat meg pufogtat a valamicsodájával, a civil család meg lakik és lakol. Hát itt rájuk is gondoltak. U. Szegedi Árpád tervei alapján Stekly Zsuzsa bonyhádi zománcműves készítette. Arcok, testek, fejek, élők és holtak, koponyákkal elkeveredve egyik percben élsz, zajt hallasz, másik percben halott vagy, Így működik a nemzetállamok dicsőséges találmánya, a háború.
Feledés: az emlékmű pusztul, a környezetét veri a gaz. Az emlékezet is pusztul.