Nekem a Balaton

Hát ez nekem inkább mindig a Balatont jelentette kisgyerekkoromban. Ez azért van, mert még Erzsébet híd sem volt talán, amikor az volt a balatoni út nekünk, hogy Lánchíd, nullás kilométerkő, alagút, és azon keresztül ki a városból. Később persze ez jelentősen megváltozott, de úgy látszik, rögzült a fogalom sokáig. Azért nem írta felül más, mert ha csak tehettem, nem jártam erre. Egyszer volt valami eset, hogy egy kolléganőmmel két olyan intézménybe mentünk, ami nem vessze esik az alagút két végétől. Nyomasztó egy élmény volt gyalog átsétálnii rajta, olyan zajos és büdös. Nincs semmi klausztrofóbiám, de ez a hely akkor is inkább kellemetlen, mármint járni benne. Az viszont nagyon mozgatta a fantáziámat, hogy vannak benne lakások. Ha megnézzük, két emeletnyi építmény van benne a Duna felőli oldalán, a lakásnak kis erkélye is van, ami az alagútba nyílik. Na, szóval, fogalmazzuk inkább úgy, hogy ambivalens, sokrétű élmény. Meg hát a főváros ikonikus része, persze.