De érdemes a Haza bölcsének lenni?

A Nemzeti Sírkertben bóklásztam, magányos dolgok ezek, az ember nem szokott bandázva temetőbe menni, aztán időközben rájöttem itt a neten, hogy fent vannak ám külön címszóként a nagy mauzóleumok az ittjartamon, és még nem írt oda senki, hát töltsük fel képpel, tartalommal Hétköznap van, valami iskolai osztály idelátogatott, talán vidékről, és most testületileg járják a nevezetes sírokat. Éppen szerencsém volt, a Haza bölcsének pazar sírboltját akkor nyitották ki, én meg szemérmetlenül csatlakoztam hozzájuk. Az idegenvezető jótékonyan elnézte. Tehát beszivárogtam kellő tisztelettel és alázattal, a sétavezető meg mesélt, olykor próbált interaktív lenni, kérdezett is - Na, szóval, akkor szerintetek mi a következő dolog? Mi történt 1867-ben? Csend. A 15-16 éves kamaszok egykedvűen várták a kirándulás végét. - Na, de mégis, de hát kinek a sírjánál járunk? Csend. A falon nagybetűkkel több helyen is több ismert név Nézem a kísérőtanárokat karba font kezű közöny. Meg se mukkannak, nézik a plafont. Az arcukon a szégyenpír semmiféle árnyalata nem látható.