Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

És mégis jó dolog ez

Ókori Görög kiállítás - Etele Plaza BudapestÓkori Görög kiállítás - Etele Plaza Budapest a térképen

Érdekes 2024. januárban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2024. január 16.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Bevallom, eléggé szkeptikus voltam, hogy ugyan már, a fenének kell ez a kiállítás, a komáromi erődben, amit megtöltöttek görög meg római kamuszobrokkal, teljesen helyidegen az ötlet. És akkor milyen ez egy plázában? De nem, ez azért mégsem annyira rossz. Odaálltam vigyorogni a pénztár elé, de a lány lehűtött, hogy a pénztáros elment valahová, jöjjek máskor. Így aztán elmentem, megebédeltem, visszajöttem. Nem egy ingyenes cucc, valami utazó vándorcirkusz lehet, azért a belépőt ezrekben kell mérni. Viszont egyáltalán nem bántam meg. Az elrendezés kizárja a nyüzsgő plázát, lokalizálja a kultúrát egy zártabb térbe, kis labirintuson át jutsz egyik helyről a másikra, mint a laboratóriumi patkány, de kifejezetten szórakoztató és informatív. Magányos bolyongás ez, kint ezer ember hangoskodik, hiszen ez a második emelet, a kajaszint éppen, itt bent meg a fene se jár (rajtam kívül), mert ki kíváncsi a történelemre? Tulajdonképpen a mindenki által ismert szobrok, képek az ókorról, Spártáról és Athénről, a valamennyiünk által sokszor olvasott, megénekelt, filmeken látott figurák. De mégis jó. Szerethető. Nem érted, hová lettek... a nagy ókori birodalmak helyén ma egy csomó jelentéktelen nép él. Egyiptomiak... eltűntek örökre. Csak piramisok, múzeumok, szfinx, múmiák és a homok maradtak. A görögök után is csak málló romok. Pedig hát... nézd ezeket a pompás emberpéldányokat, akik tényleg a világnak adták a demokráciát, az olimpiát, káprázatos eszméket, micsoda nemes, szépséges emberek! Sudár, gyönyörű, izmos férfiak, csodálatosan nőies nők! Lenyűgöző. Még a vallásuk is! Nem penészes, bűnbánó, nyomorgó kis szentek meg szentnyicák zsákruhákban, hanem a teremtés diadala, Isten (Zeusz, Allah, Jupiter, Jehova... stb.) mesebeli, ámulatra méltó alkotott példányai, hatalmas idők hatalmas szépségei néznek le rád. Hát, ha másért nem, akkor nézd meg! Ezért érdemes! Meg csak ragad rád is valami... rám is mindig ragad, olyan korban élünk, amikor sohasem volt ennyire kézzelfoghatóan érzékelhető egy nép (és más népek) kamumédiák hatására való totális elhülyülése. Itt a konkrét jelen, a közoktatás összeomlott, az egyetemi képzés már csak egy nemzehty paródai, és nem tudsz védekezni szinte sehogy,... olvasással, filmekkel, múzeumokkal talán. Persze nem befóliázott könyvekkel meg múzeumokkal... szóval, itt a lehetőség, hic Rhodus, hic salta!!
P.S.: Medvehagymának meg köszönöm, hogy felhívta rá a figyelmet!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Fényképek (39)
Ókori Görög kiállítás - Etele Plaza Budapest - EgyébÓkori Görög kiállítás - Etele Plaza Budapest - EgyébÓkori Görög kiállítás - Etele Plaza Budapest - EgyébÓkori Görög kiállítás - Etele Plaza Budapest - EgyébÓkori Görög kiállítás - Etele Plaza Budapest - EgyébÓkori Görög kiállítás - Etele Plaza Budapest - Külső képÓkori Görög kiállítás - Etele Plaza Budapest - EgyébÓkori Görög kiállítás - Etele Plaza Budapest - EgyébÓkori Görög kiállítás - Etele Plaza Budapest - EgyébÓkori Görög kiállítás - Etele Plaza Budapest - EgyébÓkori Görög kiállítás - Etele Plaza Budapest - EgyébÓkori Görög kiállítás - Etele Plaza Budapest - EgyébÓkori Görög kiállítás - Etele Plaza Budapest - EgyébÓkori Görög kiállítás - Etele Plaza Budapest - EgyébÓkori Görög kiállítás - Etele Plaza Budapest - EgyébÓkori Görög kiállítás - Etele Plaza Budapest - EgyébÓkori Görög kiállítás - Etele Plaza Budapest - EgyébÓkori Görög kiállítás - Etele Plaza Budapest - EgyébÓkori Görög kiállítás - Etele Plaza Budapest - EgyébÓkori Görög kiállítás - Etele Plaza Budapest - EgyébÓkori Görög kiállítás - Etele Plaza Budapest - EgyébÓkori Görög kiállítás - Etele Plaza Budapest - EgyébÓkori Görög kiállítás - Etele Plaza Budapest - EgyébÓkori Görög kiállítás - Etele Plaza Budapest - EgyébÓkori Görög kiállítás - Etele Plaza Budapest - EgyébÓkori Görög kiállítás - Etele Plaza Budapest - EgyébÓkori Görög kiállítás - Etele Plaza Budapest - EgyébÓkori Görög kiállítás - Etele Plaza Budapest - EgyébÓkori Görög kiállítás - Etele Plaza Budapest - EgyébÓkori Görög kiállítás - Etele Plaza Budapest - EgyébÓkori Görög kiállítás - Etele Plaza Budapest - EgyébÓkori Görög kiállítás - Etele Plaza Budapest - EgyébÓkori Görög kiállítás - Etele Plaza Budapest - Külső képÓkori Görög kiállítás - Etele Plaza Budapest - EgyébÓkori Görög kiállítás - Etele Plaza Budapest - EgyébÓkori Görög kiállítás - Etele Plaza Budapest - EgyébÓkori Görög kiállítás - Etele Plaza Budapest - EgyébÓkori Görög kiállítás - Etele Plaza Budapest - EgyébÓkori Görög kiállítás - Etele Plaza Budapest - Egyéb

Ókori Görög kiállítás - Etele Plaza további értékelései

2024.01.15a párjával
Kihagyhatatlan
Ebbe a komplexumba nem vásárolni jöttünk, hanem Az ókori görögök csodás kiállítását megtekinteni. Parkolni könnyű volt a mélygarázsban, majd a lifttel felmentünk a 2. emeletre, ahol a kiállítás volt. Nagyon érdekes, sok információval mindkét terem. A tárgyak másolatok, de ez nem ront az...
Népszerű szállások a környéken
Park Inn by Radisson Sárvár Resort & Spa - Napi ár all inclusive ellátással
Napi ár all inclusive ellátással
2024.12.31-ig
Park Inn by Radisson Sárvár Resort & Spa
65.065 Ft / 2 fő / éj-től all inclusive ellátással
Danubius Hotel Bük Bük, Bükfürd? - Wellness csobbanás előfoglalással
Wellness csobbanás előfoglalással
2025.04.19-ig
Danubius Hotel Bük Bük, Bükfürd?
129.360 Ft / 2 fő / 3 éj-től all inclusive ellátással
Hotel Visegrád - Wellness kikapcsolódás
Wellness kikapcsolódás
2024.12.22-ig
Hotel Visegrád
99.360 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval