Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

A róla elnevezett parkban

Törőcsik Mari emlékhely BudapestTörőcsik Mari emlékhely Budapest a térképen

Érdekes 2025. júniusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2025. június 19.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Pár éve már, hogy Budán, a Feneketlen tónál kint van egy nagyobb tábla a tér felől, hogy ez bizony egy Törőcsik Mari emlékpark. Szerintem lassan megszokta mindenki, tudatosult. Most meg, egy két évvel ezelőtti pályázat következtében emlékhelyet is avattak Magyarország egyik legnagyobb színésznőjének. A Budai Parkszínpad bejárata mellett van a mű, szombaton délelőtt figyeltem fel rá, mert fergeteges nemzetiségi fesztivál zajlott éppen a helyszínen, tehát ott volt a helyem, és láttam, hogy készen van, írták is, hogy átadták, és be is volt kicsit kerítve, meg mégsem. Szóval ez az átadás alatta, előtt, utáni (?) állapot. Az volt a cél, hogy Marira, aki nagyon szerette ezt a helyet, itt emlékezen meg bárki, aki ideül és rá akar gondolni. Az élő emlékmű koncepció érdekes, egy valódi tulipánfa köré épül az egész objektum, úgy, hogy azért vizet és fényt kaphasson eleget. Meglátjuk, milyen lesz. Most így néz ki. Nagy tisztelettel emlékszem Törőcsik Marira én is.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Fényképek (4)
Törőcsik Mari emlékhely Budapest - Külső képTörőcsik Mari emlékhely Budapest - EgyébTörőcsik Mari emlékhely Budapest - EgyébTörőcsik Mari emlékhely Budapest - Egyéb
Népszerű szállások a környéken
Hunguest Hotel Gyula - All inclusive ajánlat fürdőbelépővel
Hunguest Hotel Gyula
115.200 Ft / 2 fő / 2 éjtől all inclusive ellátással
Ensana Thermal Sárvár - Wellness pihenés masszázzsal
Ensana Thermal Sárvár
88.400 Ft / 2 fő / 2 éjtől bőv. félpanzióval
Bodrogi Kúria Inárcs - Napi árak félpanziós ellátással
Bodrogi Kúria Inárcs
44.900 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval