Visszatérde

A Duna mellett a korzón végigsétálva ugrott be, hogy nahát, milyen régen voltam már itt, mi akadályoz meg abban, hogy bemenjek? Tulajdonképpen csak a pénztár lehet az akadály. A templomra nagy-nagy molinón ki van írva, hogy "Törődj a lelkeddel!" Na, akkor már megyek is be törődni! 1400-ért törődhetek kedvezményesen, ha nyugger vagyok. Így is történt. A templomnak valójában három szintje van, fel lehet menni a "kilátóba", akár lépcsőn, akár lifttel is, de nem érdemes. Valójában semmiféle plusz élményt nem hoz, hogy bezárt és berácsozott ablakokon keresztül nézz ki, akkor menj fel inkább a Gellérthegyre, az tényleg valami. A nagy belső tér különféle oldalkápolnákra oszlik, jellegében más és más, a főoltár pedig körbejárható, és a háta mögött megtekinthető az a freskó is, amit a felújítás során találtak meg a közelmúltban. Szép ez az egész. A mindenféle szentek mindenféle darabkái most is megvannak, és kapsz a pénzedért egy kis térképet a bejáratnál, hogy mi hol található. Ezért nem is mesélem el részletesebben. Ez egy amolyan múzeumtemplom, meg azért vannak itt pillanatok, amiket nem fényképezel le, csak a szíveddel. A zárt térben a férfi, aki egészen összeomolva imádkozott az egyik oltár előtt, a padra borulva. Vagy a szép, keleti szláv nyelvet beszélő szőke anyuka, nem tudtam pontosan behatárolni, hogy milyen nyelv, feltételeztem, hogy ukrán, aki két oltárkép előtt is megtörve imádkozott, amíg a kisfia ott lábatlankodott körülötte, mellette. A perselyekbe pénzt dobott, egy kis cetlire pedig felírt valamit, aztán otthagyta az oltáron. A kijáratnál olyan módon hajlongott, ahogy a nyugati keresztények nem szoktak. Talán a hazájára és annak bajára gondolt éppen... és ezek után én is pénzt dobtam a perselybe.