Szívből ötös

Amikor kijöttem, akkor azt mondtam lelkes örömmel a bájos szőke lánynak, hogy de hát ez a múzeum rólam szól! Van egy múzeum rólam, csuhaj! Amikor meg megérkezem, sokáig évődtünk, de a szocialista/polgári/keresztény stb. illemszabályok szabta keretek között, elhülyéskedtünk a 70 évvel, irtó cukker volt, játszottunk, harminccal becsült alá, és ez ilyen formában kegyeshazugságos bók volt. Kiküldött a retro WC-be, hogy ott kezdjem a magam rendbehozását, és remekül elvoltunk. Szeretem a kedves embereket, ma vagy 5-6 intézményben voltam, és általában nagyon emberi volt a hang, volt, ahol azt is mondhatnám, hogy fergetegesen szórakoztunk, de az a hely nincs fent itt a lapon. Ez viszont fent van, és élményzuhatag! Feleségem nem is olyan rég járt itt, ő is nagyon élvezte, én meg szinte végig vigyorogtam ma. A ház nagyrészét egyedül bolyongtam be, nyitogattam a szekrénykéket, és, hogy így hülyéskedésből volt kirakva az út, már nem is haragudtam annyira a szocializmusra, mint régen. Inkább szívesebben nevettem rajtunk, a világunkon. Hogy mindig valamilyen izmus csapdájába esik a nép, és akkor zászlót lobogtatva énekel... akkor is, ma is. Jó volt nagyon ez az időutazgatás, fintorokkal teli élet, annak relikviáit kívülről látni, a vidám szegénység panoptikumát. Nem sorolom fel a tárgyakat, a három szintet, nagyon tanulságos, nagyon nézhető, szórakoztató így távolról, már lehet rajta nevetni is, a saját régi konyhánk, szobánk berendezésébe lépni újra, megbámulni mindent, értő szemekkel, emlékezve, eltöprengve.