Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Egyedi élmény is lehet

Cinema Mystica BudapestCinema Mystica Budapest a térképen

Érdekes 2024. márciusban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2024. március 19.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Olvastam a neten, hogy húú, megmá, ez milyen drága, nem éri meg, nem is érdekes, nincs itt semmi látnivaló. Az ilyen esetek azért kíváncsivá teszik az embert, nem? Hát elmentem tapasztalni. A Párisi udvar által közrefogott sarkon van, elég kiemelt helyen. Sok minden volt már ez az épületrész. Szóval bemész, recepció, igen, többezer a jegy, attól függ, mit sikerült elérned, mármint kedvezmény terén. Van jegy, QR-kód, azzal nyílik az ajtó. Két szint van, kaphatsz hozzá eligazítást is, hogy merre menj, de ez nem érdekes, mert nincs semmi egymásra épülés, mindegy, hogy kezded, vagy hol fejezed be. Szóval azt is lehet csinálni, hogy átszaladsz rajta 5 perc alatt és fanyalogsz, hogy ez semmi, meg olyan is lehet, hogy beleveted magad a kirándulásba, korlátlan időt szánhatsz rá, aztán csak mész, sétálsz, andalogsz, leülsz, lefekszel, nézegetsz, mindent lehet, A fények folyamatosan változnak, semmi sem állandó, a formák egymásba alakulnak, eljátszhatsz kedvedre akármeddig ha maradt benned egy csipetnyi gyerek és/vagy nyitott a lelked egy kis ezoterikus utazásra. Természet, habitus kérdése... van aki sehol nem érzi jól magát, és van, aki bárhol képes erre. Na, ezt érdemes kipróbálni!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Fényképek (36)
Cinema Mystica Budapest - Külső képCinema Mystica Budapest - EgyébCinema Mystica Budapest - EgyébCinema Mystica Budapest - BelsőCinema Mystica Budapest - EgyébCinema Mystica Budapest - EgyébCinema Mystica Budapest - EgyébCinema Mystica Budapest - EgyébCinema Mystica Budapest - EgyébCinema Mystica Budapest - EgyébCinema Mystica Budapest - EgyébCinema Mystica Budapest - EgyébCinema Mystica Budapest - EgyébCinema Mystica Budapest - BelsőCinema Mystica Budapest - EgyébCinema Mystica Budapest - EgyébCinema Mystica Budapest - EgyébCinema Mystica Budapest - EgyébCinema Mystica Budapest - EgyébCinema Mystica Budapest - Külső képCinema Mystica Budapest - Külső képCinema Mystica Budapest - Külső képCinema Mystica Budapest - Külső képCinema Mystica Budapest - EgyébCinema Mystica Budapest - EgyébCinema Mystica Budapest - EgyébCinema Mystica Budapest - EgyébCinema Mystica Budapest - BelsőCinema Mystica Budapest - BelsőCinema Mystica Budapest - EgyébCinema Mystica Budapest - EgyébCinema Mystica Budapest - EgyébCinema Mystica Budapest - EgyébCinema Mystica Budapest - EgyébCinema Mystica Budapest - EgyébCinema Mystica Budapest - Egyéb
Népszerű szállások a környéken
Kristály Hotel Keszthely - Kedvező ajánlat - teljes előrefizetéssel
Kristály Hotel Keszthely
74.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Hotel Kamilla Balmazújváros - Basic csomag
Hotel Kamilla Balmazújváros
99.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
AquaMed Hotel Harkány - Kedvezményes ajánlat
AquaMed Hotel Harkány
96.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval