Érdekes 2025. januárban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2025. január 13.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Hát, nem mondom, hogy könnyű ide bejutni, mármint a legbelsejébe, mert nem. Próbáltam már párszor. Annyi van, hogy a házba, az udvarba van, amikor be lehet, most például bent kovályogtam egy sort, megtapogattam mindent, amit lehet, 100%-ig nyitvatartási időben voltam, mégsem jutottam be az imaterembe. Három embert is meginterjuvoltam a környékbeli házakból, meglehetősen rossz véleménnyel voltak a turistákat lehúzó disznókról, de szerintük is teljesen esetleges, hogy mikor van ott valaki, mikor nincs. Szóval a középkori zsidó imaház. Volt itt, azaz van is itt, tudjuk, 5-6 méterrel a föld alatt egy másik, de az nem megközelíthető. Mindenesetre nagyon érdekes hely, és továbbra is kísérletezni fogok, ha erre járok.
Írtam már véleményt erről a kiállítóhelyről évekkel ezelőtt, amikor még folyamatban volt a felújítás. Nos a felújítás azóta elkészült. A kapun belépve a bal oldalon régi sírkövek láthatóak, ez 5 évvel ezelőtt is kb. ilyen volt. Belépve tovább egy belső udvarra érkezünk, amely egy jelenleg is...
Egészen véletlenül szereztem tudomást erről az épületről, valahogy a korábbi számtalan várbéli látogatásom során soha sem derült fény a létezésére. A budai várnegyed északi részén, a Kapisztrán tér közelében egy vörös homlokzatú ház földszintjén található műemlék. Az egykori Zsidó utcában a 14....