Hiába csábít

Itt van ez a hatalmas múzeum a Kazinczy utcában, aztán nem volt még benne senki? Na, mentem is szégyent lemosni. Külföldiek ki-be mászkálnak, elámulnak ezen a káprázatos épületen, a lépcsőház maga egy látványosság, a magyarka meg elhúz a kapuk előtt. Ez valamikor az Elektrotechnikai Múzeum volt, aztán az országos zűrzavaros kavarás, összevonás, az ilyen-olyan tagintézménnyé alázás, és szervilis kezekbe adás koncepciójakét ez is beolvadt a Közlekedési múzeumba, se igazi gazdák itt, se ott, ahogy ez már lenni szokott. De a múltat őrzi, rendületlenül. Azért ez a magyar tudománynak egykor egy sikerágazata volt, csodálatos tudósaink világszerte híresek voltak, valaha pezsgett a szellemi élet Magyarországon. Na jó, mondjuk, hogy nem vagy egy tipikus műszaki érdeklődésű ember, nem is lehet mindenki az, de azért Bláthy Ottó Titusz vagy Jedlik Ányos neve csak mond valamit... Mechwart? Kandó? Szóval az elektromosság ismerete, a benne rejlő lehetőségek felhasználása érdekes kaland, és szórakoztatóvá is teszik, amennyire lehet. Van gép, eszköz, amit beindíthatsz, villámokat szórhatsz, mint Zeusz, csilingelhetsz vagy világítasz. De hiszen ezeket az eszközöket mind használod is az életben, érdekes végignézni egy konyha fejlődését, a porszívó, hűtő őseit, vagy a közvilágítás múltját és jelenét... régi rádiók, magnók, telefonok egy külön teremben, az udvarok retró neonreklámok világítanak. Szerethető ezt végigjárni, az engem kísérő hölgy meg különösen emberi volt, jót beszélgettünk közben a világ dolgairól. Összetett élmény ez az egész. Az épület meg egy külön fejezet.