Csodahely

Ez a villa valami elképesztően szép! A késő szecessziós Schiffer-villába ellátogatni még akkor is élmény, ha nincs itt semmiféle múzeum. És hogy miért nem ismertem? Itt sétáltattam százszor a kutyát, itt csavarogtunk a haverokkal, lányokkal sok-sok éven keresztül, A Lendvay utca, Munkácsy utca, Epres kert környéke tele van palotákkal, buja romantika, csak meg kell tölteni a saját életed ifjonti bujaságával és romantikájával. A Schiffer-villát mégsem ismertem, láttam... miért? Mert elbújt. Hátul van. A többi csodaház az utca frontján díszeleg, ez meg meghúzódik a fák mögött. De ma nem, ma szilárd léptekkel betámadtam! A portán egy meglehetősen mísz nő fogadott, "mit akar, hová megy, mit képzel" alapon, aztán tisztáztuk, hogy ez egy nyilvános múzeum, én meg egy nyilvános látogató lennék, hát ezért. Aztán felszólt telefonon, hogy már megint itt vagy egy, kérdésre válaszából, hogy "nem, ez egy magyar", arra következtettem, hogy nem sűrűn járnak ide emberek. És kiderült, hogy így van, tényleg alig járnak erre. Pedig a múzeum ingyenes. Lejött egy férfi az emeletről, és ő már egy talpig úriember volt, szívélyes, vendégszerető, nagy örömmel és szakértelemmel kalauzolt és a múlton, mutatta be a tárgyakat, közben ámultam a villán tátott szájjal, bágyadt őszi napfény szűrődött a lombok között, kisasszonyok csilingelő kacagását őrizték a faborítások, kedélyes férfiak gyújtottak szivarra a letűnt kor labirintusában, és végigsétálhattunk a vám és adózástörténelmen is, Azért van ám ebben egy sor érdekes dolog. Nem a számszakiság, hanem például a lefoglalt tárgyak gyűjteménye, az egyenruhák, a korok díszei, fegyverei, szabályai... közben belegondoltam, hogy a nagy fogadótér közepén szökőkút csobogott egykor, hogy milyen meseszépek a színes üvegablakok, hogy jó élni egyáltalán, jó látni ezt. Mindenkit bíztatnék rá, hogy bátran menjen el és nézze meg!