Korszakos Madonna

A középkor óta tele vannak a "nyugati" világ közterei a nővel, aki a karján viseli a kisdedet. (Fején valami koronát, testén meg egy rakat színes vásznat...) Szóval, ez egy alkotás-típus, sokak szemében valami különleges szimbólum, ami túlmutat az anyaságon. Az ilyen szobrok, festmények aztán néha könnyeznek, olykor vért is, izzadnak, köhögnek, mindenféle mutatványt adnak elő, az üzemeltető szándéka szerint. És általában elég keservesek, depressziósok is. A szocializmusban meg jött egy másik nő, egy másik anya, aki ledobta a színes göncöket, ugyanolyan (sokszor nemtelen) kisdedet tartott a kezében, de nem volt semmiféle kiemelt elmeállapota, leginkább egészséges volt, nyugodt, derűs, békés. Jó üzenete volt. Tavasz van, jó idő, süt a Nap, anya és gyereke együtt fürdik, napozik, és semmiféle alázatot, bűnbánatot nem követel, csak mosolyt. (Ezzel nem valami ideológiákat akartam volna szembeállítani egymással, csak a művészetekhez fűződő viszonyunkat.) A szocreál lakótelepek környékén gyakran előfordult ez a típusú proletár-madonna, beleillet a kor államának, emberének világképébe. Egy ilyen aktról előbb jut eszedbe a sport, az egészéges életmód, a higiénia, a harmónia, mint az erotika. Ez a nő, aki egyébként tényleg nagyon szimpatikus a kicsivel, szinte egyidős velem, emlékszem, anyukám egyik kolléganője lakott ebben a házban az ötvenes évek végén, amikor először Budapestre kerültem. Azóta ott áll itt, nem öregszik, talán tisztálkodnak még mindig, a lába mellet áll egy korsó, és a kezében talán törülköző van. Szerencsére a kurzusváltások nem üldözték el sehová.