Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

EMANUEL-EMLÉKFA

Emanuel Emlékmű BudapestEmanuel Emlékmű Budapest a térképen

Érdekes 2024. júniusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2024. június 24.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Láttam már korábban is a kerítésen át ezt az emlékfát, amikor arra jártam. Mert szerencsére az utcáról is látni, és aki észreveszi, ha nem is tudja pontosan, mit jelképez, talán csak elgondolkodik rajta, hiszen a híres Dohány utcai nagy zsinagóga mögött található kis parkban, kertben áll az alkotás. Hivatalos elnevezéssel ez a Holokauszt-emlékpark, és itt látható a Varga Imre szobrász által tervezett, vörös gránit talapzaton álló, Holokauszt áldozatainak emlékfája.
Több szimbolikát is egyesít az alkotás, mert elsőre például egy szomorú fűzet látunk, ami az elveszejtett lelkek miatti szomorúságot jelképezi. De ha jobban megnézzük és még magunk előtt látjuk az itteni Zsidó Múzeumban kiállított menórákat, amelyek maguk is szimbólumok, egyfajta életfa ábrázolások, akkor feltűnik, hogy a többágú fa egy lefelé fordított menóra alakját mutatja.
Közelről nézve azt is észrevesszük, hogy a krómacél plasztika levelein a holokauszt áldozatainak nevét örökítették meg. Aki igazolni tudja, hogy ebben a rettenetben hunyt el valamely hozzátartozója, és ekként kíván emléket hagyni róla, akkor kérheti azt.
Az alkotás létrejöttét Tony Curtis által életre hívott Emanuel-alapítvány támogatta, ezért hívják a művet Emanuel-emlékfának.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Fényképek (8)
Emanuel Emlékmű Budapest - EgyébEmanuel Emlékmű Budapest - EgyébEmanuel Emlékmű Budapest - EgyébEmanuel Emlékmű Budapest - EgyébEmanuel Emlékmű Budapest - EgyébEmanuel Emlékmű Budapest - EgyébEmanuel Emlékmű Budapest - EgyébEmanuel Emlékmű Budapest - Egyéb

Emanuel Emlékmű további értékelései

2025.01.11egyedül
Érdekes
A Magyar Zsidó Mártírok emlékműve a Dohány utcai Zsinagóga mögött, a Wesselényi utca felőli udvarban látható, amelyet Raoul Wallenberg emlékparknak neveztek el. Varga Imre alkotását 1990-ben állították fel. A szomorúfűzfa levelein a holokauszt mártírok nevei szerepelnek, a fán kb. 30ezer levél...
Népszerű szállások a környéken
Hotel Honti Wellness és Konferencia Szálloda Visegrád - Évindító Szállásvadászat Visegrádon
Hotel Honti Wellness és Konferencia Szálloda Visegrád
51.935 Ft / 2 fő / 2 éjtől reggelivel
Hunguest Hotel Flóra Eger - Évindító Szállásvadászat Egerben
Hunguest Hotel Flóra Eger
72.165 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Termál Hotel Vesta Tápiószecső - Május 1.
Termál Hotel Vesta Tápiószecső
104.264 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval