Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Második befutó

II. Rákóczi Ferenc lovasszobra BudapestII. Rákóczi Ferenc lovasszobra Budapest a térképen

Érdekes 2026. januárban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2026. január 21.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Most, hogy ZigZag kolléganő értékelte, jé, hát nekem is eszembe jutott, itt van az ország egyik leginkább látogatott tere, rajta ez a szobor, aztán erről meg még nem is írtunk semmit, a Paránykabunyora főutcáján lévő Mária-szoborról meg már hatan is. Így azután tegnap elügettem ide, hogy frissen csodáljam meg, mert csalni nem csalunk, így aztán friss fénykép is készült róla, pedig - és ez is eszembe jutott közben - lefényképeztem én ezt a szobrot már ezerszer, üres téren is, meg sokezres tüntetésben is, nappal is, meg éjjel is, de az ember tonnaszámra készít képeket, amikkel aztán soha többé nem csinál semmit, eltűnnek a süllyesztőben. Rákócziról, mint törtélnemi személyiségről sokat írtunk már Szerencsen, Sárospatakon, ZigZag meg rendkívül precíz adathordozó, ideírt már mindent erről a szoborról, ötször elolvastam a véleményét, de nem jöttem rá, hogy kinek mi a fene volt vicces ebben, mert szerintem semmi, szóval, én már csak tisztelgek, fixálom a helyet és egy négyesre nekem is jó. Havas volt a fű még nagyrészt, hát gondoltam, felsétálok, közelebb megyek a szoborhoz, de nagy "halló, halló" kiabálásokkal nyomomba eredt egy kormányőr, és leparancsolt a fűről. Hát így még nem jártam, most már erre is nagyon vigyázni kell.
Milyennek találod ezt az értékelést?

II. Rákóczi Ferenc lovasszobra további értékelései

2026.01.15csoporttal
Érdekes
II. Rákóczi Ferenc lovasszobra az V. kerületben a Parlament előtti téren, a Kossuth téri metrókijárat felőli oldalon áll. A szoborról Rákóczi fejedelem halálának 200. évfordulóján döntöttek (1935-ben), majd a döntést tettek követték, és a szobor két év múlva, 1937-re el is készült, Pásztor János...
Népszerű szállások a környéken
Hotel Panoráma Balatongyörök - Frissítő tavasz
Hotel Panoráma Balatongyörök
83.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Hunguest Hotel Pelion Tapolca - Tavaszi feltöltődés a Pelionban
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
88.180 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Villa Plattensee Vonyarcvashegy - Május 1.
Villa Plattensee Vonyarcvashegy
64.800 Ft / 2 fő / 2 éjtől büféreggelivel