Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

LEGENDÁSSÁ LETT

Jean Pierre Pedrazzini-mellszobor BudapestJean Pierre Pedrazzini-mellszobor Budapest a térképen

Érdekes 2026. novemberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2026. november 6.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Így október 23-a, az 1956-os forradalom emléknapja után nem sokkal hol máshol sétálgatna a fővárosba vetődő vidéki, mint a hajdan Köztársaság, ma II. János Pál pápa térnek nevezett helyszínen. Mintegy véletlenül kerültünk oda, mert a környéken járva adódott fél óra szabadidőnk. Soha nem voltunk még itt, ezért hát rögtön a pártházat kerestük, a szép nagy, ám kissé leharcoltnak látszó parkot övező épületek között. Megkérdeztünk egy környékbeli lakost, melyik épület is volt az, ahol 1956. október 30-án reggel a Magyar Dolgozók Pártja budapesti bizottságának épülete előtt harcok kezdődtek. Kicsit bizonytalankodott, majd rámutatott egy totálisan kibelezett épületre. Azt már később a netről tudtam meg, hogy a tervek szerint az üresen álló egykori pártházból lakóépületet, társasházat alakítanak ki, de a projekt megvalósulása évek óta húzódik. Ám miközben ott forgolódtunk, a párom meglátott egy mellszobrot, talapzata lábánál alig hervadt ünnepi koszorúkkal. Jean Pierre Pedrazzini mellszobrát találtuk meg. A Paris Match fotóriportere, aki halálosan megsebesült 1956. október 30-án, tudatja a felirat. A 20 évvel ezelőtt, a forradalom 50. évfordulóján állított emlékművet, többek kezdeményezésére, a Paris Match készíttette. Itt, a Köztársaság téren kapott halálos lövést a munkáját végző tudósító. Amikor éppen egy sebesült fiatal tüntetőnek igyekezett segítséget nyújtani, géppisztolysorozat érte. Néhány nap múlva, súlyos sebesülései következtében, már otthon, a hazájában hunyt el. Azóta a francia fotós alakja legendássá vált; a forradalom napjaiban készült képei és tragikus halála miatt. A mellszobor azonban egy még 30 éves sincs fiatal férfit mutat, aki nyitottan az életre, bizakodással néz jövője elé. Valaki nyakába kötött egy fehér kendőt, ami mást is jelenthet, de humor is lehet, hogy Jean Pierre úgy nézzen ki, mint egy vagány párizsi srác. Ha nem is csak magáért a szoborért, de a híressé-hírhedetté vált egykori pártházzal és térrel együtt alkotott hangulatért érdemes idejönni, ha valaki amúgy is erre jár.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Népszerű szállások a környéken
Hotel Kapitány Sümeg - Kedvezményes pihenés
Hotel Kapitány Sümeg
118.440 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Hotel Elixír Mórahalom - 2 éjszakás ajánlat, fürdőhasználattal
Hotel Elixír Mórahalom
115.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Thermal Hotel Tengelic - Napi árak
Thermal Hotel Tengelic
33.000 Ft / 2 fő / éjtől ellátás nélkül