Lemaradás

Nahát, így jár az ember.... amikor napvilágra került, hogy megszületett, azonnal elzarándokoltam megnézni, aztán vártam, vártam, hogy felkerüljön ide, és mire felkerült, már ki is derült, hogy nem én voltam itt először. :o)) Ilyen a sors... Szóval, szép napsütésben (ami nagy dolog, mert hetek óta nem sütött a nap), megleltem Piszkos Fredet a rakparton, karácsony után volt ez közvetlenül, elképesztő embertömeg hömpölygött a Lánchíd pesti hídfője körül, érezhetően nagyobb létszámú külföldi csoportok vezetőkkel, botra tűzött kis cuccokkal, hogy felismerhetőek legyenek a tömegben, hangosbeszélőkkel, fülhallgatókkal... úgy kellett lefurakodni közöttük a rakpartra. Aztán persze ott már álltak a Kolodko-rajongók, szépen, sorban, ahogy szoktak. Egy olasz nő egy fehér díszkutyát sétáltatva egyszerűen letelepedett Fred bátyó feje mellé, aztán nem ment onnan. Szóval, nem nagyon lehetett volna fényképezni, csak a piros nadrágos fenekével együtt. Tűrt, tűrt a fanklub, ráutaló magatartásokat tettünk, hogy bizony ezt a kis izét fényképeznénk, megoldható lenne, hogy a fenekét vinné arrább, angolul is elhangzottak célzások, valaki mondta ingerülten, hogy nemsokára úszni fog a rohadt kutyájával együtt, egy karakán szőke csaj meg türelmét vesztve egyszerűen letolta onnan. Volt némi talján méltatlankodás, de aztán elmentek. Mi meg szépen sorba rávetültünk a kis regényhősre, aki előmászva törött ládájából napozott éppen és tűrte a népszerűséget.