Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Őszi reggel Kosztolányival

Kosztolányi Dezső szobra BudapestKosztolányi Dezső szobra Budapest a térképen

Kihagyhatatlan 2023. októberben, egyedül járt ittÉrtékelt: 2024. január 6.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Kosztolányi Dezső szobra a XI. kerületben a Feneketlen-tónál látható, a róla nevezett térnél. Maga a szobor nem egy "kihagyhatatlan" alkotás, de 5 pontot adtam rá, mert nekem nagyon tetszik. Nem egy szokásos zsánerszobor, hanem egy kicsit érdekes, újszerű, kreatív, ugyanis karba tett kézzel, egy kőre letámaszkodva ábrázolja nagy költőnket, és csak deréktól felfelé. Szóval lába az nincs a szobornak. Borbás Tibor szobrászművész alkotása 1979-ben készült. A kisebb kövön Kosztolányi 1920-ban megjelent Mágia című verseskötete látható egy szép borítóval.
Fontos, mai napig olvasott költőnkről való szép és méltó megemlékezés ez a szobor, csodás környezetben.

ŐSZI REGGELI
"Ezt hozta az ősz. Hűs gyümölcsöket
üvegtálon. Nehéz, sötét-smaragd
szőlőt, hatalmas, jáspisfényü körtét,
megannyi dús, tündöklő ékszerét.
Vízcsöpp iramlik egy kövér bogyóról
és elgurul, akár a brilliáns.
A pompa ez, részvéttelen, derült,
magába-forduló tökéletesség.
Jobb volna élni. Ámde túl a fák már
aranykezükkel intenek nekem. "
Milyennek találod ezt az értékelést?

Kosztolányi Dezső szobra további értékelései

2022.04.08egyedül
Kihagyhatatlan
A költő igen jellegzetes pózban könyököl és nézi a róla elnevezett körteret. Szép a park, a lelkének megfelelő helyen van az ember hasionmása, mellette egy kövön verseskötete, a Mágia található (hogy be tudja azonosítani az is, aki keveset tud róla). Kosztolányi szobra békebeli, budai, illő.
Népszerű szállások a környéken
Kenese Bay Garden Resort & Conference Balatonkenese - Balatoni wellness pihenés
Kenese Bay Garden Resort & Conference Balatonkenese
104.500 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Szépia Hotel Zsámbék - Kedvezményes kikapcsolódás reggelivel
Szépia Hotel Zsámbék
70.820 Ft / 2 fő / 2 éjtől büféreggelivel
Hotel Golden Lake Resort Balatonfüred - Szilveszter
Hotel Golden Lake Resort Balatonfüred
264.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval