Behúzódva a fák alá

Először észre sem vettem. Kicsit borult is volt az ég, és annyira behúzódik az árnyékba, mintha szégyellné magát. Nyilván azt szégyelli szegény, hogy felszabadulási emlékmű volt egykor, aktív dolgozó korában, ma meg már ez elítélendő dolog. Valamiért megkegyelmeztek neki a szoborkitelepítők, és nem olvasztották be, nem zúzták szét, talán azért mert, olyan kis jóalakú nő. Az ő korában nem turult eregettek, hanem galambot, de ez nekem nem volt nyilvánvaló, az a madár inkább valami varjú benyomását sejtette, de nem is volt módom közelebb menni, annyira benőtte a szobor környékét a gaz. Nos, hogy közhelyet mondjak, így múlik el a világ dicsősége. De a nő nem öregszik az árnyékban, sudár, szép és mintha a városházára mutatna vádlón.