Memento: Az 1945–56 között kivégzettek emlékműve Budapest

És ez igaz is, elfogadhatatlan bárki részéről, hogy mindenféle okkal-ürüggyel politikai ellenfeleit, vagy a neki nem tetszőket mondvacsinált ürügyekkel üldözze, bebörtönözze, megölje. Nyugodtan hihetünk ennek, a történelmünk tényleg ezt a barbár korszakát élte, az egyiket a sok közül, és aztán azt kéne, hogy mondjuk, hogy minden ilyenből tanulnunk kéne, hogy soha többé ne fordulhasson ez elő! De bizony előfordul. . . kifaragják a kőtömböket, de nem tanul ebből senki. Vagy csak kevesen. Ezt az emlékművet 1998-ban állították fel, ki gondolta volna akkor, hogy 2023-ban a magyar kormány újra szélsőségesen oroszbarát lesz? Szerintem senki elfedtük ezzel a bűnöket? Nem fedtük el. De tegyük hozzá halkan, az egész történelmünk erről szól. Fogalmam sincs, hogy a ma szentként tisztelt királyaink, akik előtt az ország térdrehullva ájuldozik, fejet hajt, könnyezve énekel. hány embert fejeztettek le, törettek karóba, kínoztattak meg, mindenféle ostobaság okán, felségárulás, hazaárulás, Istenkáromlás, boszorkányság és más gyalázatos ürügyekkel, a király államegyháza könyékig véres volt mindig minden ilyen ügyben, nem, hogy lefogta volna a tébolyult uralkodó kezét, hanem inkább mindig a hóhért áldotta meg. Nincs ezen mit szépíteni, nincs erről mit mellébeszélni, elfogadhatatlan ez is, az is. Persze, az, hogy a Pistike rossz, még nem mentség arra, hogy Józsika is rossz legyen, de az óvónéni, a történelem ítélete vagy ennek a gyereknek ad igazat, vagy annak, nem vagyunk egy igazán önkritikus nemzet, na! Ez alapvetően hiányzik a híresen kilencszer csavarodott génjeinkből. Egyénként meg nem visszahozhatók már ezek az életek, a gyilkosok mi magunk vagyunk, azaz a velünk, előttünk élő elődeink, hát így álltam meg ennél az emlékműnél én is. A két kőfal között, melynek a tetejéről a halottak néznek ránk vádlón, akik éppen úgy állnak ott, mint a palermói kolostor múmiái, hát, a kőtekintetük maga a történelem súlya.