Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Ukrán Petőfi

Tarasz Sevcsenko szobra BudapestTarasz Sevcsenko szobra Budapest a térképen

Érdekes 2024. februárban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2024. február 8.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Ahogy jöttem a Bem tér felől a Királyfürdő felé, jobbkézre egy görögkeleti templom áll, jellemzően egy Tarasz Sevcsenkóról elnevezett téren, talán nem véletlen a kapcsolódás, és ha már ott voltam, persze, én is odaálltam a többi érdeklődő mellé. Ukrán fiatalok voltak itt, fényképezték a szobrot, meg egymást is a szoborral, udvariasan félreálltunk, ők is, én is, hogy ne zavarjuk egymás képeit, így aztán nagy egyetértésben szemléltük a művet. Valaki, talán éppen ezek a lányok-fiúk ukrán nemzetiszín szalagot kötöttek a költő kezére. Amikor Sólyom László itt volt a szobor avatásán, azt mondta, hogy Sevcsenko olyan az ukránoknak, mint nekünk Petőfi, mindkettő a szabadságért emelt szót. Nos, Ukrajnában éppen nem csak szót emelnek, de fegyvert is a szabadságért. Mi magyarok államilag meg éppen, mintha pont az ellenkezőjét képviselnénk. De hová lett Petőfi és a szabadság vágya?
Milyennek találod ezt az értékelést?
Népszerű szállások a környéken
Dráva Hotel Harkány - Senior csomag 65 év felett
Dráva Hotel Harkány
Kérd ajánlatunkat!
Kristály Hotel Keszthely - Kedvező ajánlat - teljes előrefizetéssel
Kristály Hotel Keszthely
82.800 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Hungarospa Thermal Hotel Hajdúszoboszló - Spa ajánlat fürdőbelépővel
Hungarospa Thermal Hotel Hajdúszoboszló
119.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval