Hová megnyugodni

Elég cifra nevet adott az ittjartam a templomnak, a kevesebb néha több, de a lényegen nem változtat. Kérdés, minek mész örmény templomba? Mert örmény vagy? Vagy mert kíváncsi? Vagy azért, mert nincs hová menni, ha pusztul a világ... az ukránokat másfél éve öli egy nagyhatalom, hát ukrán templomba vágyom, ukrán étterembe eszem, palesztin terroristák fesztiválozó gyerekeket ölnek, hát zsinagógába megyek és sóletet eszem zsidó étteremben, de ha a tálibok ölik az afgánokat vagy meghalnak a földrengésben, a muszlimokkal is együttérzek. Közben a sok borzalom mellett elfelejtettük az újabb örmény népirtást, Hegyi Karabah azeri lerohanását, tömegek elüldözést, menekülését... egyik borzalom a másikat mossa ki az agyunkból. Hát keresem az örmény templomot, hogy ha fegyverrel nem is, de legalább lélekben kiálljak értük. Semmi ez, nem ad nekik enni, nem ad fedelet a fejük fölé, ettől nem támadnak fel, de legalább a háborgó lelkiismeretemet icipicit csillapítja. Pedig nem követtem el semmi rosszat. Az Orlay utcában nemes alkalom a belső szolidaritás kifejezésére, hogy éppen a Szent Efrém férfikar énekel. Hát odamegyek. Szép hely ez a Gellérthegy oldalán, árnyas-lombos ősz, a kórus pedig minden nyelven énekel, ukránul, görögül, románul, örményül, bolgárul, lengyelül, magyarul, horvátul, cigányul stb. ősi pravoszláv dalok ősi fájdalmait a szentély falai között, ennyi népnek már csak akad egy ráérő Istene, hogy segítene rajtuk! És ilyenkor azt kívánom, hogy bárcsak mind, egyszerre, egy nagy kórusban énekelnének, és az összes nép nemzetieskedő elmeháborodottjait meg vinné el valami kórság a pokol fenekére...