Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Lelki megálló

Irgalmas Jézus kápolna BudapestIrgalmas Jézus kápolna Budapest a térképen

Érdekes 2024. februárban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2024. február 28.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A kórházak egy részében van valami belső kápolna, elmélyülési, imádkozási lehetőség, csak hirtelen gondolok itt pl. a János Kórházra, Szent Imre kórházra, nos, itt a Kékgolyó utcai Onkológián is van. (Érdekes, hogy milyen sok helyen előfordul a Kék Golyó és Kékgolyó névváltozat is.) Szóval, mint a táblán is olvasható, 1943-ban, a háború viharában épült, de 45-ben már romosan is hagyták, sokáig raktár volt, azután Paskai bíborossal, Erdő bíborossal történő egyezkedések után, végül a két intézmény, a kórház és az egyház valahogy összehozta a pénzt a felújításra, és most így néz ki. Tegnap a Kékgolyó utcában volt dolgom, eszembe jutott ez a kápolna is, hát annyit már csak megér az időm, hogy felkeressem. Így aztán beteglátogatás helyett kápolnalátogatás lett a programom, sajnos, többször volt itt a másik dolog is, mint program, de most nyugodt, viszonylag terheletlen szívvel nézhettem be ide. Tudtam, hogy tulajdonképpen egész nap nyitva van, különben nem jöttem volna. És akkor beülhetsz erre a magányos helyre, ha beteg vagy itt és járni tudsz, ez lehet egy utolsó, törékeny szalmaszál, ha hozzátartozó, akkor a remény, a lelki megkönnyebbülés, vagy a hirtelen rádszakadt gyász kapaszkodója is lehet. Ülj be ide és gondolkodj el, hogy mi mindenre jó ez neked.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Fényképek (12)
Irgalmas Jézus kápolna Budapest - BelsőIrgalmas Jézus kápolna Budapest - EgyébIrgalmas Jézus kápolna Budapest - EgyébIrgalmas Jézus kápolna Budapest - EgyébIrgalmas Jézus kápolna Budapest - EgyébIrgalmas Jézus kápolna Budapest - BelsőIrgalmas Jézus kápolna Budapest - EgyébIrgalmas Jézus kápolna Budapest - EgyébIrgalmas Jézus kápolna Budapest - EgyébIrgalmas Jézus kápolna Budapest - EgyébIrgalmas Jézus kápolna Budapest - EgyébIrgalmas Jézus kápolna Budapest - Külső kép
Népszerű szállások a környéken
Hotel Calimbra Miskolctapolca - Calimbra legkedvezőbb ár félpanzióval
Calimbra legkedvezőbb ár félpanzióval
2025.01.08-ig
Hotel Calimbra Miskolctapolca
88.400 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Gotthard Hotel Szentgotthárd - Senior 55+ ajánlat fürdőbelépővel
Senior 55+ ajánlat fürdőbelépővel
2025.03.17-ig
Gotthard Hotel Szentgotthárd
42.120 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval
Kastélyhotel Sasvár Parádsasvár - Tavaszi Pihenés előfoglalási kedvezménnyel
Tavaszi Pihenés előfoglalási kedvezménnyel
2024.06.20-ig
Kastélyhotel Sasvár Parádsasvár
88.339 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval