Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

5785 - október 2.

Óbudai Zsinagóga BudapestÓbudai Zsinagóga Budapest a térképen

Érdekes 2024. októberben, csoporttal járt ittÉrtékelt: 2024. november 3.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A III. kerületben, az Árpád híd budai hídfő közelében található ez a monumentális klasszicista épület, amely Budapest legrégebbi, ma is működő zsinagógája, bár az 1960-as évek közepétől 2010-ig egészen más funkcióknak adott helyet, ebben az időszakban nem is volt az izraelita egyház birtokában. 1820-21-ben épült egy korábbi barokk zsinagóga helyén, helyett. A Habsburg Birodalomban a maga korában a legnagyobb zsinagóga volt. Közel 700 fő befogadására volt alkalmas, a férfiak és a nők itt is külön ülnek, mint ahogy a többi zsinagógában is ez a szokás.
2010-ben visszakapta az EMIH a zsinagógát, majd teljesen felújították, ami 2016-ra készült el. Érdekesség, hogy a boltívekre 25ezer db apró Dávid-csillag díszítést festettek. A zsinagógában heti rendszerességgel jön össze az óbudai zsidó közösség, közös imádkozásra, ünneplésekre, kulturális programokra és gyermekprogramokra, közös tanulókörökre. Az emeleti részen külön gyerek játszóterem és megőrző került kialakításra.
Milyennek találod ezt az értékelést?

Óbudai Zsinagóga további értékelései

2026.07.02csoporttal
Érdekes
Hétvégén volt egy viszonylag kellemes időpontban egy jó alkalom, hogy meglátogathattuk az óbudai zsinagógát. Figyelni kell, betelnek a helyek gyakran, szóval előre gondolkodós dolog az ilyen városi séta szervezés. A logikus kapcsolat a helyi zsidó környezettel ott kezdődik és onnan magyarázható,...
Népszerű szállások a környéken
Hungarospa Thermal Hotel Hajdúszoboszló - Spa ajánlat fürdőbelépővel
Hungarospa Thermal Hotel Hajdúszoboszló
125.120 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Mjus Resort & Thermal Park Körmend - Best age - nyugdíjas igazolvánnyal rendelkezők részére
Mjus Resort & Thermal Park Körmend
117.624 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Hotel Imperial Gyógyszálló Kiskőrös - Pihentető napok gyógyfürdőzéssel
Hotel Imperial Gyógyszálló Kiskőrös
78.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval