Az én házam minden nemzet imaháza

Többek között ezért a feliratért is zarándokoltam ki Újpestre templomokat nézni. Okos kis ajánlat volt, voltunk a reformátusban, a katolikusban és a zsinagógában fejeztük be a sétát. Ilyenkor mindig elhangzik egy rakás felesleges töltelék is a szövegben, de értékek is ugyanúgy akadnak benne, tehát fél füllel ott, félszemmel meg az adott épület belső titkait vizslatva. Szóval az a felirat már régen is sokszor megfogott, de mit írjak róla, ha belül nem láttam? Ennek most vége. Egy oldalutcából szivárogtunk be, igen, van ellenőrzés itt is, szúrópróbás táskavizit, meg látható biztonsági őr is, aki végig résen van, Hát ilyen brutál a kor, a világ. Némi zsiliprendszer módjára nyíltak a kapuk, aztán már bent is voltunk, csodálkoztam, hogy most is volt olyan férfi, aki nem készült rá, hogy egy zsinagógában valamit a fejére kéne tenni, de megoldották papírkipával. A ház benyomása kissé patinásabb, mint általában a mostanában látott zsinagógáké, de a legtöbbet viszonylag frissen hozták rendbe, ezt meg talán egy kicsit korábban. A háborúban rendesen kifosztották, meggyalázták magyarok és németek, a később visszatérők hozták rendbe, amennyire csak lehetett. Ez nem egy múzeum, működő hitközösség, de azért olykor kulturális eseményeknek is helyt ad. Külön plusz ajándék volt, hogy a rabbi bejött egy hatalmas sófárral, magyarázott a hangzásáról, aztán meg is fújta rendesen. Felmehettünk az üres karzatra, szabadon lehetett kószálni az épületben. Azután hát a hátsó udvar a holokauszt emlékhely. Na, az egy külön pofon mindig, csendes gyomorbarúgás belülről, örökös szégyen. De mit mondjak erről nehéz, na. Elég az hozzá, hogy megkaptam, amire vártam, láthattam ezt a helyet is belülről, most már van valami teljes képem, pontos elképzelésem róla. Úgy épül a világod, ha a saját szemeddel tapasztalod meg.