Jó
2016. decemberben, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2017. január 15.Ajánlom a helyet másoknak is!
Először jártunk barátainkkal a szállodában.Telefonon azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az ünnepekre elkészülnek a felújítással. Sajnos nem készültek el.Talán jobb lett volna késleltetni az átadást. Az új rész is ízléses, szép, de még nagyon rideg. A szobák szépek, de ugyanazért a pénzért a két egybenyíló szoba(amit köszönünk) nem volt egyforma. Az egyikben külön volt a wc, ezért cserébe kevesebb szekrény, lerakóhely volt.Furcsa, hogy nincsenek éjjeliszekrények és fel kell kelni az ágyból, ha le akarja az ember kapcsolni az olvasólámpát.Megérkezésünkkor jót szórakoztunk a liftben, mert olyan gyorsan záródott az ajtó, hogy nem tudtunk belépni a bőröndökkel. Nem is használtuk többet, inkább lépcsőztünk.A lépcső kivitelezése botrányos, a kőműves munka nagyon kontár. Jobb lenne szőnyeggel letakarni az egészet.A kapkodó, gyors munka egyébként meglátszik az egész új részen.Helyenként nagyon csúnyán oldották meg a burkolást, pedig a csempék és a taposólapok gyönyörűek! Valószínűleg ennek tudható be a takarítás hiánya is.Az új szekrények belül porosak voltak, az emeleti szaunákra is ráférne egy alaposabb takarítás a kőművesek után.Az új padlószőnyegek már most foltosak, talán a munkások mászkálták össze. A fürdőruha nélküli szaunázással valószínűleg a sok osztrák vendégnek akarnak kedvezni, de nekünk magyaroknak ez még nehezen megy.Az új medence nagyon jó lett volna, ha a gyerekek nem ugráltak volna. Mivel bent csak ez az egy medence van, ezzel számolni kell. Ezért inkább a régiben fürödtünk,bár ott is volt ugrálás és senki nem szólt rájuk.A régi wellness rendkívül büdös a víz miatt, még a tepidárium is. Miért nem tesznek ez ellen semmit? Nem lehetne illatosítót használni? Nagyon hiányzott egy merülőmedence és óra az új medencénél.Az ételek finomak voltak, bár szerintünk semmi különös.A szilveszteri gálavacsora viszont nagyon ízletes volt. A zenekar nem volt méltó a hely eleganciájához. Sokat pihentek. Nem is tartott sokáig a buli, amit nagyon sajnáltunk.A személyzet nagyon kedves volt, kivéve az igazgató urat. Ő nagyon gondterheltnek tűnt végig,soha nem köszönt, mosolyogni csak szilveszter esete láttuk.Úgy gondoljuk, hogy jó kis szálloda lesz ez, ha majd teljesen elkészül. Ajánljuk mindenkinek annak ellenére, hogy mi valószínűleg nem fogunk ide visszatérni.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Caramell Premium Resort további értékelései
2026.02.09a párjával
Jó
![]()
Az ellátás összességében nagyon jó volt,a személyzet figyelmes és kedves.Az egyedi születésnapi -spontán-köszöntés kifejezetten meglepő és kedves gesztus volt.Az egzotikus belső berendezés szokatlan, de kellemes, harmonikus volt Az étkezés hordozott egyhanguságokat, de alapvetően az ételek...
2026.02.07egyedül
Jó
![]()
Koràbban is jartunk a szàllodában, s azóta sajnos van egy kis színvonalesés. A termàlfürdő medencèjère ràfèrt volna egy medenceporszívózàs, sok lerakódàs volt az aljàn, ami nem a gyógyvíz miatt volt. Az egèsz èpület kellemetlenül...
2026.01.03barátokkal
Kiváló
![]()
Tökéletes kiszolgáládban volt tészünk a szállodában. Valamennyi szolgáltatast kipróbáltuk a 3 nap alatt,nem találtunk kifogást semmiben. A személyzet ragjai folyton mosolyogva és a legnagyobb készséggel zeljesítwtték a kéréseinket,az udvariasság ot magukénak tudják. Az étterem ézelsorat i...
A Caramell Premium Resort legnépszerűbb csomagjai
Caramell a legjobb áron
112.056 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Min. 2 éjszakás ajánlat
117.800 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Pünkösd - teljes előrefizetéssel
127.696 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Majális - teljes előrefizetéssel
131.376 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Pünkösd
138.800 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Augusztus 20. - teljes előrefizetéssel
143.336 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Október 23. - teljes előrefizetéssel
143.336 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Húsvét - teljes előrefizetéssel
209.484 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Húsvét
220.710 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Kedvezményes ár 1 éjszakára
58.900 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Napi ár
61.795 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Majális
85.945 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
81.440 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
88.180 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
87.292 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval