Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Kiváló társaságban egy hangulatos étteremben - csak ételt ne rendeltünk volna!

Csikó Csárda CákCsikó Csárda Cák a térképen

Átlagos 2017. szeptemberben, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2017. szeptember 10.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Hétköznap délben jutottunk el ezen kiváló hangulatú étterembe. A felülről és három oldalról zárt teraszon foglaltunk helyet. Ugyan csak padok voltak, rajtuk valami szőnyegszerű ronggyal, mégsem éreztem kényelmetlennek. A rongy kétes tisztaságú volt.
Rajtunk kívül egy kisebb társaság fogyasztotta épp betevőjét.
Tapasztalatokkal felvértezett, nem mai kakas pincér volt a vendéglátónk. Kiszórta elénk az étlapokat, felvette az italrendelést és eltűnt az épületben. Néhány perc múlva kihozta az italokat, megkérdezte mit kérnénk? Elmondtuk. "Levest kérnek?" kérdésére nemleges választ kapva, kissé felhúzta az orrát.
Az ételek elkészültéig beszélgettünk, jól éreztük magunkat. Jön mérsékelten kedves pincérünk, hozza az ételeinket, azokat az étlaphoz hasonló módszerrel leszórja az asztalra, jó étvágyat kíván és már húz is el - nyilván nagy a hajtás odabenn, lehetett vagy négy vendég ott is. Nem számított, hogy - mint az utólag kiderült, egyébként az ebéd fénypontjának bizonyult - uborkasaláta leve végigfolyt a már említett rongyon, továbbá az asztalon.
A többiek ételéről nem tudok nyilatkozni, mert nem került szóba, jól elbeszélgettünk közben. Szóval én egy hagymás hátszínt választottam. Khm. Mit mondhatnék róla anélkül, hogy bárkit megbántsak? Finoman fogalmazva a hús színe egy kicsit világos volt marhahátszínhez képest.
Fizetésnél volt még egy kisebb meglepetés, mert kártyás fizetéshez be kellett menni az étterembe egyikünknek.
Összefoglalva a hangulat miatt érdemes menni, a kulináris élmény a zéró felé közelít.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Gyenge
Kiszolgálás:Átlagos
Hangulat:Kiváló
Ár / érték arány:
Tisztaság:

Csikó Csárda további értékelései

2022.05.23a párjával
Gyenge
Autózás Szombathely, Velem, Kőszeg vidékén, jó, jó, de hol eszünk, és hirtelen előállt ez a csárda. Nem volt az agyamban, nem készültem ré, egyszer csak ott volt. Jó, hát akkor netovább, itt van ez. Viszonylag sok autó ált a parkolóban, ez részben rossz jel, nincs bent hely vagy sokat kell várni,...
2019.07.11családjával
Bele olvastam az elöző értékelésekbe.Nagyon meg oszlanak a vélemények.De azzal tisztában kell lenni,hogy ez egy útszéli kiskocsma a falu mellet.Mi négyen ebédeltünk és szakácsként az a véleményem,hogy árban és minöségben elfogadhattó.Vannak drágább éttermek ahol a kockás abrosz már a retró desing...
2018.06.22a párjával
Szörnyű
Aki a címből arra következtet, hogy azért rövid, mert villámgyors a kiszolgálás, nagyot téved...Az ételekre "átlagos" minősítést adtam, mert többször jártunk itt, és megfelelt a minőség. De most más történt. A parkolóban 4-5 autó, hétköznap...ebédidőben. meleg volt, nem ültünk le...
Népszerű szállások a környéken
Hotel Írottkő K?szeg - Senior pihenés az Alpok lábánál
Senior pihenés az Alpok lábánál
2024.06.24-ig
Hotel Írottkő K?szeg
69.000 Ft / 2 fő / 3 éj-től félpanzióval
Hunguest Bük Bük, Bükfürdő - Senior ajánlat félpanzióval
Senior ajánlat félpanzióval
04.01-05.29.
Hunguest Bük Bük, Bükfürdő
157.920 Ft / 2 fő / 3 éj-től félpanzióval
Ensana Thermal Sárvár - Wellness élmények előfoglalással
Wellness élmények előfoglalással
2024.11.01-ig
Ensana Thermal Sárvár
81.000 Ft / 2 fő / 2 éj-től bőv. félpanzióval