Első belépésre pusztult kocsma, a szokásos panoptikum-arcok ülnek kint a szokásos ótvar söreikkel, mint az ország összes falujában. De azért csak megkérdezem, hogy ez tényleg egy falatozó? Enni is lehet? Erre felcsillant a lány/asszony szeme, hogy persze, lehet, fáradjak csak be az étterembe! És rögtön meg is fenyegetett, hogy jön és bekapcsolja a TV-t is. Na, átmész a másik helyiségbe, és ez egy másik világ. Sokkal igényesebb, sőt, nyomokban jellegzetes roma-ízlést tükröz a belső tér, üres volt, rajtam kívül senki, aztán leültem valahová, étlapot kaptam és rendeltem. Azért óvatos voltam, gondoltam, a rántott gombából nem lehet semmi baj. . . kértem azt. Viszonylag soká készült, talán fel kellett melegíteni az olajat, ki kellett olvasztani valamit, vagy el kellett szaladni valami gázpalack-cserére. Aztán megérkezett, de jaj! Valami aprószemű kis cucc volt a remélt szép, nagy rántott gombák helyett, hát ekkor ez van, ezt esszük. Megkóstoltam és. . . . nehéz elmesélni. . . el tudsz képzelni valami káposztával kevert Ultra mosóport? Nincs közelítőbb ötletem. Szóval, az aprószemű gombácskákon valami kőkemény, néhol feketére pörkölődött panír volt, ha meg sikerült összeroppantani, akkor valami nyálkás folyadék lett belül, aminek semmi köze sem volt a gombáról alkotott képhez, sem állagban, ízben, formában. . . és ilyen volt a többi is. Hát most mit mondjak? A hölgy, amúgy egy kedves roma hölgyről beszélünk, az Isten éltesse sokáig, bejött néha, kedves volt, odavolt ettől a távolról érkezett idegentől, aki nyilván nem helyi, meg is beszéltük, és tulajdonképpen azt szerette volna ha a hely nekem tetszik, hogy jól érezem magam. Ezért szólt a TV-ből a lakodalmas dajdaj is. Én erre a nőre nem akarok semmi rosszat mondani, mert szerintem jóindulatú volt és jót akart. Az étel ára bagatell, ezer-párszáz forint, tulajdonképpen semmi. De hogyan adjam meg ár/érték arányt? Olyan kategória nincs, hogy olcsó moslék. . . ahogy eljöttem, sokáig riadtan figyeltem magamat, hogy kezd fájni a hasam vagy sem? Lesz itt súlyos gyomorrontás? Hányás az út szélén? De nem. . . nem lett! Sokáig éreztem az ízt a számban, a torkomban, de elmúlt, ittam rá üdítőt, mindent elkövettem, hogy harcoljak az utóíz ellen, de eltűnt egyszer csak, következmény nélkül.
