Átlagos 2017. januárban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2017. március 12.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Már régóta gondolkodtunk, hogy elmegyünk. Most januárban lehetőségünk nyílott rá, hogy ott tölthessünk egy hetet. Érdekesen kialakított üdülőtelep. A hét jogának átengedése egy aláírt papírral könnyedén lett megoldva, sok timeshare hely elleshetné ezt. Utána következett ami legrosszabb álmaim is alulmúlta. Az épületet tilos megközelíteni autóval. A szintkülönbség van a parkoló és a recepció plusz még az apartman épületek között. Ezért kis húzós kocsikkal lehet az autó és az apartman között a beköltözést megoldani. Ez sötétben, még ismeretlen területen nem túl felemelő, pláne, hogy a hóeltakarítás nem volt megoldva, jéggé tiporva az utakon, közlekedőkön találtuk az előző hét égi áldását. Lehet, hogy a kocsiba kapaszkodva elől-hátul, és csúszkálva manőverezés valami népi játék, nekünk nem tetszett. Az ott töltött hét alatt sem ragadtak eszközt a dolgozók a síkosság megszüntetésére, ezt napenergiával oldották meg, így kerülgettük az állandóan árnyékos helyeket. Az apartmanunk szépen berendezett, tiszta volt kellemes erkéllyel, megfelelő felszereléssel. Nem volt csábító a saját étterem üressége, ezért a régóta visszajárók „ösvényét” követve Hévízre besétáltunk, ott ebédeltünk. A wellnessből kettő is van, az egyik csöpp de nyugodtabb, a másik nagyobb, ott van kialakítva a gyermekek része is. Sokan a „gyógyba” járnak Hévízre szerencsére, mert különben nem fértünk volna el.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Átlagos
Tisztaság:Kiváló
Ár / érték arány:Átlagos
Kényelem:Jó
Szolgáltatások:Gyenge
Elhelyezkedés:Jó
Club Dobogómajor további értékelései
2026.02.21a párjával
Átlagos
A Wellness részleg nem tudja az igényeket kielégíteni ! A felnőtt részen néhány vendég túlzottan hangos volt az uszodai részen nem működött a szauna az infra szauna kicsi , várakozni kellett , nehézkes a megközelítése . A Környezeti adottságai a Majornak ideálisak ! A Külső környezet szépen ,...
Nagyon kellemesen éreztük magunkat, ez most a második Karácsonyunk volt ott. Szép rendezett a terület ,valamint nagyon hangulatos volt az esti kivilágítás. Az éttermi kiszolgálás kiváló Zoli nagyon jól intézett minden kívánságot és a személyzet is nagyon udvarias. Az ételek jók voltak semmi okunk...