Fűri Tamás és Fűri Csaba éttermében, a Bárkában hagyományos konyhatechnológiát alkalmaznak, figyelnek az alapanyagok minőségére és természetesen a tányérra kerülő ételek ízére, harmóniájára. A nyári és téli étlapot egy-egy betétlap egészíti ki, nincs is több, mint 15 főétel, de azok olyanok, amiért számtalan vendég visszatér.
Tovább olvasom >>
A halas és marhahúsos ételeket a nemzetközi konyha remekei egészítik ki.
Hangulatos, lélekkel berendezett étterem, amit többek között az is jelez, hogy októberi látogatásom alkalmával jó ízléssel kialakított őszi dekoráció fogadott. A beltérben az idényjellegű díszítőelemek mellett helyet kapnak időtlen tárgyak is: parazsas vasaló, varrógép, rézmozsár, szódásüvegek, borospalackok.
Az asztalon só-, bors- és chilidaráló. Az étlap a magyar konyha népszerű fogásaira alapoz, amit néhány nemzetközi kompozícióval egészítenek ki. Tizennégy, zömmel magyar bort kínálnak az élvonalból, import termékek főként a habzó kategóriában tűnnek fel. A borok többségét decire is kimérik. Drehert és Pilsner Urquellt tartanak csapon, az Asahi portfólió további öt tételét palackban kínálják. A töményitalok között akad néhány prémium párlat is. A morzsás lisztben kisütött haltepertő alapanyaga friss, a sütési fokozat megfelelő, a rusztikusan tálalt fogást élvezet enni, el is fogy az utolsó morzsáig. Jó minőségű fokhagymás tejfelt adnak mellé. A tiszai stílusú halászlé nem vérvörös, de szép megjelenésű, ízre megnyerő, sűrűsége optimális, a belefőzött, gonddal filézett ponty és szép egyenletesen darabolt harcsa állaga kifogástalan, a halhúst jó szívvel adagolták. Mellé helyben sült zsemlét adnak. Országos szinten kiemelkedő produkció. A túrógombóc könnyed, jó ízű, ropogós morzsába forgatták, a fahéjas, édes tejfel ízletes. E fogás is műfaj méltó darabja. A kiszolgálás kifogástalan, az ifjú hölgy kedves, szívélyes, segítőkész, mosolygós. Apró megjegyzés, hogy a borlapot érdemes az itallappal és étlappal együtt átadni a vendégnek, s nem csak külön kérésre.
Utban hazafelé tértünk be a Csongrádi Bárka étterembe. Hangulatos hely, jól megközelíthető. Nem bagy választék, de finomak. Nagy adagok. Készséges, vicces felszólgálót találtunk. Elég gyorsan hozták az ebédet, amit a finom limonádé társaságában vártunk. A rendelt ételek szemre is tetszetősek. Az ár kicsit magas, de ehhez a minőséghez elfogadható.
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.