Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Jó kis hely, azt adja, amit ígér. Ha lett volna 3 és fél pont, annyit kapott volna, így felfele kerekítettem

Pomo D'Oro Pizza Debrecen DebrecenPomo D'Oro Pizza Debrecen Debrecen a térképen

2015. áprilisban, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2015. április 13.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A pizza-szeletbárok között akadnak kiemelkedően olcsók, mint a Trió a Nyugatinál, mely nem rosszabb az átlagosnál, sőt sok drágább pizzát maga mögé utasít, s vannak igen korrektek, mint a szintén fővárosi Trattoria, Pizzica vagy az A Presto.
S aztán van egy sor az átlagnál valamivel jobbat nyújtó, nem kiugró helyek. Ezek közé tartozik a Pomo D’Oro, mely a budapesti, Gianni által bejáratott egység nevét viseli, de színvonala azért nem ér fel odáig. A kiszolgálás kedves, az árak megfizethetőek, a pizza sem rossz. Kértünk s kaptunk hozzá csípős olívaolajat is.
Pont megfelelt a hely annak, aminek szántuk. Nagyon éhesen igyekeztünk egy Piac utcai egységbe, s nem volt türelmünk megvárni, míg megkapjuk a még meg sem rendelt ételeket, így gyorsan széttéptünk ketten egy szelet pizzát.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:
Kiszolgálás:
Hangulat:
Ár / érték arány:
Tisztaság:
Fényképek (7)
Pomo D'Oro Pizza Debrecen Debrecen - EgyébPomo D'Oro Pizza Debrecen Debrecen - EgyébPomo D'Oro Pizza Debrecen Debrecen - EgyébPomo D'Oro Pizza Debrecen Debrecen - EgyébPomo D'Oro Pizza Debrecen Debrecen - BelsőPomo D'Oro Pizza Debrecen Debrecen - Külső képPomo D'Oro Pizza Debrecen Debrecen - Étel/ital

Pomo D'Oro Pizza Debrecen további értékelései

2023.09.05egyedül
A Pizza Pomodoroba este tértem be, még igencsak éhesen, vettem egy szelet vegetariánus pizzát, mely a trattoria stílusba illeszkedett, vékony tésztás volt, alapvetően jó. Nem csúcskategóriás, tipikus 3,5-4 pontos. Háromféle szószt lehetett hozzá kérni. Pontos árára nem emlékszem, minden esetre...
Népszerű szállások a környéken
Peró Vendégház Debrecen - Napi árak önellátással
Napi árak önellátással
2025.05.01-ig
Peró Vendégház Debrecen
Kérd ajánlatunkat!
Hotel Hőforrás Hajdúszoboszló - Hőforrás napok
Hőforrás napok
2024.09.01-ig
Hotel Hőforrás Hajdúszoboszló
79.600 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hotel Nagyerdő Debrecen - Nyugdíjas napok
Nyugdíjas napok
2024.10.31-ig
Hotel Nagyerdő Debrecen
127.200 Ft / 2 fő / 4 éj-től félpanzióval