Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Szilveszteri buli

Hotel Lycium DebrecenHotel Lycium Debrecen a térképen

2019. januárban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2019. január 6.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Alapvetően tetszett a szállás és az ellátás, a problémám az volt, hogy a szilveszteri bulira bezsúfoltak 400 embert. Olyan sűrűn rakták az asztalokat, hogy nem lehetett köztük közlekedni. Nem beszélve szegény pincérekről, akik hősiesen fogták vissza magukat, pedig én a helyükben már rég a földhöz vágtam volna a tányérokat. Azt vártam, hogy mikor borítják véletlenül a fejemre az ételt. A menüt pedig egy kicsit túlbonyolították kimondhatatlan nevű ételekkel. Gondoltam, hogy majd a mangalica bécsi kárpótol, de az meg olyan száraz és vékony volt, mint egy cipőtalp. Mellesleg a levesen kívül minden száraz volt. A hétköznapi konyhájuk viszont kimondottan finom volt, nem értem, miért kellett szilveszterre ettől eltérni...
Még egy megjegyzés: a szobához egy kártyát kaptunk, amit kulcsként és áramforrásként lehetett használni. Ez azzal járt, hogy ha le akart menni valamelyikünk, akkor vagy magával vitte a kártyát, de akkor a fent maradónak nem volt világítás a szobában, vagy nem vitt kártyát, de akkor nem tudott visszatérni a szobához, hogy kopogjon a másiknak, hogy engedje be,mert a lépcsőházi folyosó ajtaját is csak ezzel a kártyával lehetett kinyitni. Jobb híján felhívott a férjem telefonon, hogy menjek ki a folyosóhoz beengedni őt.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Kiváló
Tisztaság:Kiváló
Ár / érték arány:
Kényelem:
Szolgáltatások:Kiváló
Étkezés:
Elhelyezkedés:Kiváló

Hotel Lycium további értékelései

2022.10.05a párjával
Kiváló
Nagyon szép hely. A vacsora fine dining ,sokkal jobb lenne,ha hagyományos ételek lennének.Kár,hogy az árban nincs benne az italfogyasztás. Nincs tálca. Hiányolom a légfrissítot . A wellnessrészleg isteni!
2021.09.08a párjával
Kiváló
Nagyon kellemes 4 napot töltöttünk a szállodában. Rendkívül segítő udvarias személyzet, tökéletes kiszolgálás, finom ételek.
2020.01.09a párjával
A szilveszteri est a pazar díszítések ellenére nagyon szűkösen lett megoldva. Az asztaloknál egymás szájában voltunk, kényelmetlen volt a szorosság. Nem volt édes pezsgő, a wellness részen csak 1 jakuzzi működött január 1-én, a kávéhoz első nap keksz, második nap szóda 3ik nap már semmi nem járt....
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Peró Vendégház Debrecen - Napi árak önellátással
Napi árak önellátással
2025.05.01-ig
Peró Vendégház Debrecen
Kérd ajánlatunkat!
Hungarospa Thermal Hotel Hajdúszoboszló - Prémium nyár
Prémium nyár
2024.09.01-ig
Hungarospa Thermal Hotel Hajdúszoboszló
140.800 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Silver Hotel Hajdúszoboszló - Nyári Silver Napok
Nyári Silver Napok
07.01-08.31.
Silver Hotel Hajdúszoboszló
121.800 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval