Átlagos 2014. novemberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2014. november 17.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A szoba kényelmetlen, zsúfolt és nyomasztó volt. Sok felesleges bútor volt a pici szobába. A tapéta (vagy festés)piszkos volt, még a plafon is. A fürdőre ráférne a felújítás (kád) A félpanzió megfelelt, persze csak akkor, ha pontba 6 órára lement az ember. Fél 7-re már összetúrt maradék volt. Ez nem a konyha hibája, hanem a tipikus habzsoló magyar embereké, sajnos. A választék bőséges volt. Az emberek úgy látszik, hogy ha nem otthon vannak, akkor sokkal több adagot tudnak magukba tömni.Ez magyar szokás!!! A fürdőbe eléggé hideg volt, a víz is, a levegő is. Állandóan be volt kapcsolva az elszívó (tudom, hogy erre szükség van ), de talán nem folyamatosan. Estére a víz már nem volt tiszta. Különben jól éreztük magunkat, továbbra is várjuk az akciójukat, üdvözlettel: Egri Ferencné
Igazából a vacsoránál egyik este mire elmentünk elfogyott a birasja, borzaska, igaz volt halas tészta meg csirkecomb, csirkeszárby de a csontos húst egyáltalán nem eszi meg a férjem, másik este pedig elfogyott a rántott karfiol amire készültünk, és helyette rántott hal volt ig úgyszintén nem...
Csodálatos város Debrecen. A szálloda nem az elképzelésem szerinti élményt nyújtotta. Belépve a szobába a szőnyegen egy nagyon nagy folt volt. Gondolom még mindig ott van. A fürdőszoba, az ágynemű tiszta. A tv élvezhetetlen, mivel a magyar adókat magyar nyelven nem lehetett nézni. Jeleztem a...
A szállodai szoba kényelmes volt minden kényelem ami elvárható megvolt.Az ételek között lehetett válogatni a felszolgálók segítő készek voltak.A fürdő és a szauna kellemes volt ,a recepción útba igazítást és kirándulási tippeket kaptunk.Nagyon sok szépet láttunk sokat kirándultunk jövőre még lesz...