Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Hétvégi borzalom.

Hotel Nagyerdő DebrecenHotel Nagyerdő Debrecen a térképen

Szörnyű 2017. januárban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2017. április 4.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Estefele megérkezés, 350 km út után.
Nagyon kedves a recepciós kislány, megkaptuk a szoba kulcsot.
Próbáltunk bemenni, de ketten csak úgy fértünk be ha valamelyikünk fel
áll az ágyra.
Szoba berendezés 60-as éveket idézi,spuri bogarak nélkül.
Fürdőszoba szintén a 60-70-s éveket idézi, az akkori vasútállomások
tisztaságában.
Vissza a recepcióhoz csomagokat sem tettük le, ne hogy lakók költözzenek a ruhák közé.
Recepción már egy másik hölgy volt, aki állította, hogy én ezt a szobát foglaltam, képet is küldtek.
Nem vitatkoztam sokáig, már nagyon fáradt voltam.
Ajánlott másik szobát 1,5 -szer annyiért, de már nem érdekelt.
Nagyságra nagyobb kinézetre bogarakra nem.
Újra recepció, egy is veszekedés által nem az egész költséget kellett kifizetnem, hanem csak a felét,de így is elég nagy ráfizetés, nem beszélve arról, hogy 19 óra lett, s ezután kellett másik szállást keresnünk. Nem csak a Hoteltől de Debrecentől is el ment a kedvünk egy életre.Sima szoba lett volna közel százezer. Becsapva érzem magam 2 főnek 3 éjszakáért.
Milyennek találod ezt az értékelést?

Hotel Nagyerdő további értékelései

2025.07.05a párjával
Kiváló
Igazából a vacsoránál egyik este mire elmentünk elfogyott a birasja, borzaska, igaz volt halas tészta meg csirkecomb, csirkeszárby de a csontos húst egyáltalán nem eszi meg a férjem, másik este pedig elfogyott a rántott karfiol amire készültünk, és helyette rántott hal volt ig úgyszintén nem...
2025.06.09egyedül
Gyenge
Csodálatos város Debrecen. A szálloda nem az elképzelésem szerinti élményt nyújtotta. Belépve a szobába a szőnyegen egy nagyon nagy folt volt. Gondolom még mindig ott van. A fürdőszoba, az ágynemű tiszta. A tv élvezhetetlen, mivel a magyar adókat magyar nyelven nem lehetett nézni. Jeleztem a...
2025.05.25barátokkal
Kiváló
A szállodai szoba kényelmes volt minden kényelem ami elvárható megvolt.Az ételek között lehetett válogatni a felszolgálók segítő készek voltak.A fürdő és a szauna kellemes volt ,a recepción útba igazítást és kirándulási tippeket kaptunk.Nagyon sok szépet láttunk sokat kirándultunk jövőre még lesz...

A Hotel Nagyerdő legnépszerűbb csomagjai

 Debrecen - Debreceni ízelítő (min. 2 éj)
Debreceni ízelítő
66.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
 Debrecen - Élményteli napok ellátás nélkül (min. 2 éj)
Élményteli napok ellátás nélkül
65.400 Ft / 2 fő / 3 éjtől ellátás nélkül
 Debrecen - Élményteli napok reggelivel (min. 2 éj)
Élményteli napok reggelivel
77.400 Ft / 2 fő / 3 éjtől reggelivel
 Debrecen - Virágkarnevál Debrecenben (min. 3 éj)
Virágkarnevál Debrecenben
119.400 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
 Debrecen - Napi árak (1 éjtől)
Napi árak (1 éjtől)
27.900 Ft / 2 fő / éjtől ellátás nélkül
 Debrecen - Nyugdíjas napok (min. 4 éj)
Nyugdíjas napok
124.000 Ft / 2 fő / 4 éjtől félpanzióval
 Debrecen - Debreceni feltöltődés (min. 4 éj)
Debreceni feltöltődés
124.000 Ft / 2 fő / 4 éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Flóra Eger - Legjobb ár félpanzióval, fürdőbelépővel
Hunguest Hotel Flóra Eger
94.648 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hunguest Hotel Béke Hajdúszoboszló - Nyári promóció 15% kedvezménnyel
Hunguest Hotel Béke Hajdúszoboszló
122.400 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz - Senior ajánlat Hévízen
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
80.750 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval