Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Hotel Nagyerdő

Hotel Nagyerdő DebrecenHotel Nagyerdő Debrecen a térképen

Kiváló 2022. augusztusban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2022. augusztus 23.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Hárman érkeztünk a Hotel Nagyerdőbe augusztus 15 – 20 között. A második emeleten kaptunk szállást két egymás mellett lévő szobában voltunk a 17 éves fiú gyermekem külön szobával. Az ára rendkívül kedvezőnek bizonyult – mint később tapasztalatainkból láttuk. Fürdőköntös nincs, azt bérelni lehet.

Sajnos az érkezésünkkor derült ki, hogy nincs lift, ami számunkra nagyon kellemetlen volt, hiszen nem csak gyógyulni mentünk oda a családommal, hanem pihenni is, mert a térdem rendkívül fájt, lépni sem nagyon tudtam vele a behajlítás sem, nem igazan ment. Az utazásra vettem egy erős teljesítményű, elektromos rollert, hogy azzal rójam Debrecen látványosságait és a „Nagyerdőt”, így a rollert is naponta fel és le kellett cipelnie gyermekemnek, ami 30.kg. A recepción annyi könnyítést kaptam, hogy lent a földszinten egy zárható helyiségben hagyhattam a rollert délután 18 órától reggel 7 óráig, azonban, de…

A recepciós ffi és nők sajnos elég hűvösek voltak egy hölgy kivételével, aki kedves, udvarias és készséges volt, minthogy ez elvárható, a nevét sajnos nem tudom, mer csak egyszer volt szemcsénk hozzá. Kérdésre sem kaptunk megfelelő tájékoztatást programokról, nem voltak felkészülve az idegenforgalom támogatására.

A konyha kiváló! Az ételek ízletesek voltak, különösen a leveseket lehetett megmagázni. Bőséges kínálat is volt, mely a szálloda besorolásához képest magasabb színvonalat mutatott. Az étterem személyzete Magdi mosolygós és pergős, kedves személyiségen kívül nem lehet dicsérni senkit sem.

A higiénia, tisztaság rendben volt mindenütt.

Petra a masszőr rendkívül erősen és jól masszíroz, kedves HÖLGY, ajánlom Őt.

A wellness részleg különös varázsával vonzó – a gyógyfürdő medencéje kopott, elhanyagolt, a vize nem elég meleg, de a hangulata és a benne rejlő gyógyító varázs, az különleges. Külön figyelemre méltó a közvetlenül a medence térből elérhető szauna, ami szintén nagyon kellemes és meghitt, barátságos, azonban sajnos csak 7 – 11 majd 14 – 19 óra között üzemelt a medence nyitvatartásával nem megegyezően, amit nem értek. A szauna mellett van egy kellemes vizű merülő medence is, azonban a wellness kultúrát nélkülöző vendégek számára nem tettek ki táblákat, hogy a merülő medence használata előtt kötelező a zuhany használata, ugyanis 10 emberből heten a szaunából egyenesen a merülőbe ereszkedtek.

Összességében jól éreztük magunkat itt, mindenkinek ajánlom ez a csodálatos helyet. Máskor is elmegyünk, ha lehet.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Szörnyű
Tisztaság:Kiváló
Ár / érték arány:Kiváló
Kényelem:Átlagos
Szolgáltatások:
Étkezés:Kiváló
Elhelyezkedés:Kiváló

Hotel Nagyerdő további értékelései

2024.04.21a párjával
Általában meg voltunk elégedve, de nagyon kellemetlen volt, hirtelen jött hideg ellenére nem fűtötték be a szobánkat /22/! Ez rányomta bélyegét az egész ott tartózkodásunkra! Ez érthetetlen figyelmetlenség volt!!! Az éttermi ellátás és kiszolgálás viszont kiemelkedő színvonalú volt! Javaslom,...
2024.04.06gyerekekkel
Gyenge
A személyzet maximális igyekezete és segítőkészsége sem tudta feledtetni a szálloda lepusztult állapotát, a hulló vakolatot, a régi, kimustrált bútorokat, a XX. század 70-es, 80-as éveit idéző miliőt. Talán egy 2 * szálloda esetében sem szerencsés, ha reggeliztetésnél a kávét leveses csészéből...
2024.03.25a párjával
Nagyon örültünk, hogy a cukorbetegségünk miatt megfelelő ellátást kaphattunk félpanzió keretében. A szakácsoknak és a felszolgálóknak örök hála érte. A reggeliztető munkatársaikhoz is szívből tudunk gratulálni. Értik a dolgukat, teszik is nagyon jól, és mindig mosolyognak. A takarító személyzetet...

A Hotel Nagyerdő legnépszerűbb csomagjai

Hotel Nagyerdő Debrecen - Nyugdíjas napok (min. 4 éj)
Nyugdíjas napok
127.200 Ft / 2 fő / 4 éj-től félpanzióval
2024.10.31-ig
Hotel Nagyerdő Debrecen - Debreceni ízelítő (min. 2 éj)
Debreceni ízelítő
67.600 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
2024.10.31-ig
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz - Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
2025.05.01-ig
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
63.147 Ft / 2 fő / 2 éj-től kiváló félpanzióval
Hunguest Hotel Pelion Tapolca - Pelion tavaszi hétköznapi akció
Pelion tavaszi hétköznapi akció
2024.06.13-ig
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
77.197 Ft / 2 fő / 2 éj-től csodás félpanzióval
Hotel Lövér Sopron - Senior csomag örökifjaknak 2024
Senior csomag örökifjaknak 2024
2024.12.24-ig
Hotel Lövér Sopron
71.600 Ft / 2 fő / 2 éj-től kiváló félpanzióval