Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Évfordulós wellness

Napraforgó Vendégház DemjénNapraforgó Vendégház Demjén a térképen

2018. júniusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2018. július 9.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A szállás egyik legnagyobb előnye az elhelyezkedése, a demjéni fürdő szinte közelebb van mint a saját szállodájához, papucsban, fürdőruhában át lehet sétálni :)
A szobák tiszták, modernek, pontosan azt tudják amit tudniuk kell: tiszta fürdő, ágy szekrény, hűtő. A közös terek is szimpatikusak, el tudnám képzelni, hogy nagyobb társasággla is ellátogassunk ide.
A szálloda étterme kifogástalan, nagyon finomakat ettünk itt.
Egyetlen kisebb probléma volt az elszámolásnál: míg a honlapon ahol foglaltunk a SZÉP kártya szabadidő zsebe is fel volt tüntetve mint fizetési opció, ez a valóságban nem így volt.
A reggeli elszámolása is kicsit érdekes volt, az első reggelit a pincér kiszámlázta, pedig ez benne volt az árban, így kis kavarodás volt.
A szálláshelyen nem volt regisztrálva az átutalt előleg, ezt külön kellett jelezni és igazolni. Ezek az elszámolásbeli problémák kissé rontották az elményt a végén, de komoly gondot nem okoztak, mindent korrekten sikerült elrendezni.
Összességében szívesen visszamennénk még ide!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:
Tisztaság:Kiváló
Ár / érték arány:Kiváló
Kényelem:
Szolgáltatások:
Étkezés:Kiváló
Elhelyezkedés:Kiváló

Napraforgó Vendégház további értékelései

2018.07.05gyerekekkel
Kiváló
Két éjszakára mentünk, a célunk a demjéni fürdő volt. A szállás ehhez (is) tökéletes helyen van. A szoba szép, tiszta volt, a fürdőszoba szintén. A közös konyha/társalgó jól felszerelt, modern, tiszta. A gyerekeknek kis játszó van, a felnőtteknek tűzrakó. A személyzet készséges, kedves, rugalmas....
2016.02.01a párjával
Kiváló
Nagyon finomak az ételek és kiadósak, a felszolgálás (Ibolya) nagyon precíz korrekt talpraesett. Mindent teljesít amit csak kérünk. Nem csalódtam mivel mindennel elégetettek voltunk. A szállásunk is tökéletes volt, tiszta, rendezett, szép kilátással a Demjéni fürdőre, barlangfürdőre. A pincébe is...
2015.05.08a párjával
Kiváló
Otthonos,tiszta kényelmes.Finom ételek,a személyzet mindent megtesz azért hogy jól érezze magát a vendég.A"tulaj" jó gazda módjára csinosítja,rendezgeti hogy a vendégek kedvére tegyen.Ami szerintem sikerült!!!Kisgyermekeseknek is bátran ájánlom,nem fognak csalódni Ez egy valóban vendégház!!!
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Natura Vendégházak Demjén - Legjobb ár
Legjobb ár
2024.07.01-ig
Natura Vendégházak Demjén
48.000 Ft / 2 fő / 2 éj-től ellátás nélkül
Szent István Hotel Eger - Tavaszváró ajánlat - extra kedvezménnyel
Tavaszváró ajánlat - extra kedvezménnyel
2024.06.16-ig
Szent István Hotel Eger
63.742 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Kastélyhotel Sasvár Parádsasvár - Kastélyélmények 3 éjszakától kedvezménnyel
Kastélyélmények 3 éjszakától kedvezménnyel
2025.01.05-ig
Kastélyhotel Sasvár Parádsasvár
132.816 Ft / 2 fő / 3 éj-től félpanzióval