Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Egyszer fent, egyszer lent

Gunaras Resort Spa Hotel DombóvárGunaras Resort Spa Hotel Dombóvár a térképen

Átlagos 2016. májusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2016. május 19.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Utunk a Somogyi - dombság lábához, szép vidékre vezet. A föld tengerén a vetések százai hullámzanak. GYÖNYÖRŰ! Jó érzéssel tölt el bennünket, látni a művelt területeket.
Szikrázó a napsütés, és a pihenés ígérete van előttünk.
Cél : Dombóvár - Gunaras Resort Spa Hotel.
A közvetlen környék nem bővelkedik látnivalóval, de azért találtam minden napra kb. 2 órás aktív programot. Így még megérkezésünk előtt felkerestük a Tamási Vadasparkot. (Útközbe esik - érdekes az etetés)
Megérkezve Gunarasra, a település, így május elején, álmos képét mutatta, amit nem bántunk, hisz pihenni jöttünk.
A szállodába lépve egy kellemes hangulatú előtér, udvarias recepciós fogadott. Míg kitöltöttük a bejelentő lapokat a háttérből vízcsobogás hangját hallottuk, és a félhomály már előre vetítette a lazulás ígéretét. A bejelentkezésnél, mivel egy másik pár is akkor ért oda, összevonva tájékoztattak minket, ha már úgy is mind a 4-en ott vagyunk. Ez rosszul esett. Nem éreztem azt, hogy fontos vendég lennék, aki megérdemli a külön figyelmet.
A szobánk minden kényelmet kielégítő volt. A fürdőszobával egy kicsit bajlódtunk. Rögtön az első alkalommal, hogy felfrissítenénk magunkat, thermal hotel ide vagy oda ¼ óra múlva sem folyt meleg víz a tusolóból. Mivel a tusoló kiképzése egy fix üveglap volt, ami nem védett annyira amennyire szóródtak a vízsugarak, és a lefolyó sem vezette el megfelelő ütemben a vizet, árvíz katasztrófa alakult ki. Ezt jelezve a recepción rögtön orvosolták, s továbbiakban csak a csúszás veszélyre kellett figyelni.
A kipakolás után, kíváncsian mentünk le a wellness részlegbe. Kezdeti jó kedvünk egy kicsit alább hagyott. Egy rideg, személytelen, fantáziátlanul kialakított fürdőtér fogadott.(Később mikor ücsörögtem a kicsi jakuzziban eldöntöttem, hogy ez egy agglegény wellness. Nuku díszítés, semmi fölösleges, könnyen slaggal lehessen takarítani - megjegyzem még így sem sikerült időre.)
Na nem baj, még mindig ott a szállodával összeköttetésben lévő gyógy – és strandfürdő. Szép időben nem zavaró, hogy 200 m-t a szabadban kell megtenni, esőben és téli hidegben én nem vállalnám.
Ez az út is zsákutcába vezetett. A strandon felújítási munkák zajlanak. Egyetlen medence sem üzemelt, hiába a jó idő, a strandszezon kezdete. A gyógy rész 3 kicsi thermal vizes ücsörgő.
Még a tó körüli területek sem voltak rendbe rakva. Magas fűben sétáltuk körül, igaz így egy százszorszépekből kirakott mesébe illő úton haladtunk.
A jó kedvem teljesen oda lett.
Voltam már máskor is wellnesselni , úgy ,hogy a szállodában felújítási munkák folytak, de erről a szálloda tájékoztatott. Itt teljes mértékben váratlanul ért.
A pihenésnek annyi. Ki szeret kalapácsolás, furás zaja mellett kikapcsolódni? Ki szeret úgy kifeküdni napozni, hogy munkások hada figyeli?
Rossz kedvemet a párom próbálta felvidítani. Mindenben van valami jó!!! Az enyémben Ő volt. Ö tartotta bennem a reményt….
Utolsó esély: az étterem. Mivel maga a szálloda nagyon szép és kellemes hangulatú, az étteremben sem csalódtunk. Kiváló, ízletes fogások. Minden különleges, amit otthon nem mindig főzünk. És finom! Nagyon finom!
Egy mosoly az arcomon. Talán megtalálom azt a jót amit a párom mondott!
Maradtunk.
A szaunák kellemes lékköre, az illóolajok bódító illata ellazított minket. Sokkoló csobbanásra, vagy dézsazuhanyra azonban senki se vágyjon. Nincs. Csak két tusoló, a só fal előtt felállított pihenő ágyak lábánál.
Az időjárás csodálatos kora nyári volt. Másnap bementünk Dombóvárra.
A csomagunkhoz többek között tartozott üdvözlő ital, amit 2. nap este szerettünk volna elfogyasztani. Létszám hiány miatt azonban a bár nem működött, a két pincér felváltva szaladgált az étterem és a bár között. Mikor rákérdeztünk nem repestek az örömtől, így inkább kihagytuk.
Záró akkordként, szeretjük, ha az utolsó napunk is teljes. Ezért, általában egy - két órát szeretünk még a távozás napján, a reggeli után a szobába maradni. Ez nem is szokott a legtöbb helyen probléma lenni, és belefér a csomag árába. Ebben a szállodában a kijelentkezés 11 óra. Mi 12 óráig szerettünk volna maradni, ez a megszokott indulási időnk. Egy óráról lett volna szó, amit csak hosszabbítással lehetett volna megoldani +5000.- Ft-ért. Lehangoló a rugalmatlanságuk.
Ezt a szállodát rossz időpontban kerestük fel. A kikapcsolódás nem úgy sikerült, ahogy elterveztem. Persze egy eset nem tükrözi a valóságot! Amikor minden úgy üzemel, ahogy azt a szálloda meghirdeti, élmény dús napokat lehet ott eltölteni. Sajnos nekünk nem sikerült.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Gyenge
Tisztaság:
Ár / érték arány:Átlagos
Kényelem:Kiváló
Szolgáltatások:Gyenge
Étkezés:Kiváló
Elhelyezkedés:

Gunaras Resort Spa Hotel további értékelései

2023.10.01a párjával
A múlt héten jártam Torna megyében először ezen a helyen. A szálloda rendezett, a wellness kitünő. Az országban az egyik legjobb gyógyvíz itt található. Hiányoljuk, hogy a medencék felett nincs falióra, így nehéz kisakkozni, hogy mikor kell menni kezelésre. Elhelyezhetnének egy nyilvános csap is,...
2023.08.29a párjával
Kiváló
Már 7 éve ebben a csodás hotelben nyaralunk. Minden igényt kielégítő szolgáltatás. Kedves személyzet és finom ételek. A strand nagyszerű és tiszta több medencével.
2023.08.22a párjával
Kiváló
Télen voltunk nagyon szép kellemes hely csodás 4 napot töltöttünk párommal . Változatos finom svédasztalos reggeli és vacsora. Szuper fürdési lehetőség kicsiknek és nagyoknak . Recepciós ok udvariasság ból jelles ! Csak ajánlani tudom!
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hotel Európa Gunaras Dombóvár - Nyári relax napok
Nyári relax napok
05.17-08.31.
Hotel Európa Gunaras Dombóvár
79.900 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Holiday Hotel Csopak - Előrefizetési kedvezmény
Előrefizetési kedvezmény
05.31-09.08.
Holiday Hotel Csopak
27.000 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval
Aura Hotel Balatonfüred - Last minute ajánlat
Last minute ajánlat
2024.12.20-ig
Aura Hotel Balatonfüred
46.665 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval