Gyenge 2016. augusztusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2016. augusztus 17.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
2016. augusztusban a férjemmel 2 éjszakát töltöttünk el . A szoba fala szörnyen koszos volt, a plafonon pókháló, a szőnyegpadló foltos és koszos. Szerettünk volna kicsit pingpongozni, de az ütőkön nem volt gumi bevonat, biliárdozni még csak-csak lehetett, az asztalon a filc gyűrött volt, a dákókról hiányzott a filc. Étkezni a szomszéd étterembe kellett átmenni. Első vacsorára amikor átértünk a kiirt sajttal töltött sertés elfogyott, szóltunk a pincérnek, hogy hozzanak ki azt mondta nem hoz mert már nem lesz, mondtam neki hogy az van kiírva, erre lefordította a táblát, azt mondta nem lesz mert nem érnek rá a szakácsok készíteni. Rántott húst hozott helyette kb. 5 perc múlva. A többi étel nem volt ízletes. Hiányoltuk a desszertet. A salátás pult rendben volt. Második este az ebédből megmaradt babfőzeléket tálalták fel vajon? A tokány íztelen volt. Mindkét alkalommal a reggeli szegényes volt, szinte ugyanaz, virsli, sült tojás. Csalódtunk! Az interneten látott képek alapján nem erre számítottunk. Ide biztos, hogy nem fogunk visszatérni, és ajánlani sem tudom ismerőseimnek!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Átlagos
Tisztaság:Gyenge
Ár / érték arány:Gyenge
Kényelem:Átlagos
Szolgáltatások:Gyenge
Étkezés:Gyenge
Elhelyezkedés:Átlagos
Hotel Európa Gunaras további értékelései
2025.12.01a párjával
Kiváló
Minden szolgáltatás kiváló volt. A recepciós hölgy nagyon kedvesen fogadott bennünket, és mindenről részletes felvilágosítást kaptunk. Köszönjük a kedvességét. Kiemelnénk a masszázs szolgáltatást, és a masszőr hölgy kedvességét. Reggeli igazán sokféle és bőséges volt, ami igaz a vacsorára is. A...
A fürdőbe szerettünk volna eljönni hétvégére egy kedvezőbb árú szállást igénybe véve, ezért választottuk ezt a szállodát. Könnyen megközelíthető, parkolóhely az utcán és a szálloda mögött is térítésmentesen igénybe vehető. A recepció elég kicsi, ha összetorlódik több ember, nehéz elférni és...
Kiváló adottságú jó kirándulási bázis a környéken sok látnivaló természetesen kirándulók számára nem kell nagy távolságokat beutazni egy jó programhoz. Elsőként Bikal élményközpont Máré Vára kis túra a hegyekben parkolótól 15-20 perc erőnléttől függően. Kaposvár Deseda tó körbebiciklizése 14 km...