Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Egy illúzióval kevesebb.

Dunakömlődi Halászcsárda DunakömlődDunakömlődi Halászcsárda Dunakömlőd a térképen

Gyenge 2016. júliusban, családjával járt ittÉrtékelt: 2016. december 30.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Még a hetvenes években jártam osztálykirándulással a legendás dunakömlődi Halászcsárdában, ahogy mondani szokták a mai napig érzem a számban az ízét az akkor evett halászlének és túróscsuszának.
Sokáig még az onnan hozott papírszalvétát is őrizgettem. Ha bármikor halászlevet ettem, mindig mondtam, hogy jó, jó, no de a dunakömlődi..... Bár a család nincs oda érte, idén sikerült rávenni mindenkit, hogy egy kirándulás keretében menjünk el Dunakömlődre halászlevet enni (ez nekünk oda-vissza 600 km).
Nem kellett volna, nagyon illúzióromboló volt az egész. Minden olyan volt, mint a hetvenes években (már a helyiség és a pincérek is), egyedül az étel és a hangulat nem. A rendkívül meleg retro helyiségben az idő nagy részét a nagyszámú légy hessegetésével kellett tölteni, ami eléggé rontotta a hangulatot, de ez még önmagában nem lett volna gond, sajnos azonban a halászlé sem olyan volt, mint amit az emlékeimben megőriztem. Finoman szólva a 12 egy tucat kategória, környékünkön több helyen is kapni jobbat, pedig nem vízparti településen élünk. A feleségem valami orly módra elkészített halat evett, ami elmondása szerint zsíros volt és pocsolyaízű.
Úgyhogy nem a legjobb hangulatban jöttünk vissza Dunakömlődről, a feleségem néhányszor elmondta, hogy abból a pénzből, amibe csak a benzin került ehettem volna vagy 10-15 halászlét a közelükben lévő étteremben (azt már be sem vallottam neki, hogy az ottani halászlé jobban is ízlik, mint a kömlődi).
A régi szép emlék ugyan megmaradt, de a kömlődi halászlé különlegességével kapcsolatos illúzióm odalett.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Átlagos
Kiszolgálás:Gyenge
Hangulat:Gyenge
Ár / érték arány:Átlagos
Tisztaság:Gyenge

Dunakömlődi Halászcsárda további értékelései

2022.10.18gyerekekkel
Ha Dunakömlőd fele járunk mindig betérünk. Igazi halászcsárda, csendes, nyugodt hely, kitűnő halászlé , kedves kiszolgálás. Az étterem elég retro, viszont minden nagyon tiszta volt. Egy kicsit szerintem húzós az ár de még azért elfogadható. Érdemes kipróbálni, nekem mindig hozta az 5 csillagot.
2021.01.25családjával
Gyenge
Másodszor kerestük fel a helyet - most már családdal - mivel előző évi tapasztalatunk aránylag kellemes volt. Most viszont csalódottan keltünk fel az asztaltól. Két halastálat rendeltünk, melyeken mindenféle finom(nak ígérkező) halétel kellette magát. Ezek közül az egyik halfajta (mind a négy...
2020.07.08gyerekekkel
Átlagos
Másodszor jártam az étteremben. Ezúttal vendégeket is vittünk a múltkori jó tapasztalatok miatt. Egy haltálat választottunk, amin sokféle(?) hal volt elkészítve a sztenderd módon: kirántva. A tálon köret szerepelt , illetve a szokásos tartármártás. A ponty ízvilágában kilógott a többiek közül,...
Népszerű szállások a környéken
Erzsébet Nagy Szálloda Paks - Napi árak félpanziós ellátással
Napi árak félpanziós ellátással
2024.12.21-ig
Erzsébet Nagy Szálloda Paks
48.900 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval
Fried Kastély Hotel Simontornya - Legjobb ár
Legjobb ár
2024.12.21-ig
Fried Kastély Hotel Simontornya
55.184 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hotel Imperial Gyógyszálló Kiskőrös - Kikapcsolódás Kiskőrösön korlátlan gyógyfürdőzéssel, félpanziós ellátással
Kikapcsolódás Kiskőrösön korlátlan gyógyfürdőzéssel, félpanziós ellátással
2024.12.24-ig
Hotel Imperial Gyógyszálló Kiskőrös
69.900 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval