Jó 2015. szeptemberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2015. október 27.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Egy kellemes vasárnapi ebédet fogyasztottunk itt el. Első fogásnak hagymalevest ettünk, leginkább átlagosnak tudom jellemezni, nem volt rossz, de kiemelkedő se, mindenesetre jól esett. A palacsinták közül a hortobágyi extrát próbáltuk ki, nekem nagyon ízlett. Igazán bőséges adag ráadásul gazdagon volt díszítve finomságokkal, például répával. A hely megtalálásával volt egy kis gondunk, majdnem feladtuk, mert a cím a Dobó utca 9., ami stimmel is, de picit túl kell menni és a sarkon túl van a bejárat. Ha abból az irányból érkezik az ember ahonnan mi is, akkor nem olyan egyértelmű, hogy hol is van az étterem. Mi kint ültünk, mert jó idő volt, de amikor bementem, akkor bent is hangulatosnak tűnt. A kiszolgálás korrekt volt, kicsit féltem hogy majd sokat kell várnunk, mert más értékelésekben ezt olvastam, de szerencsére nekünk nem kellett sokat várnunk.
Tegnap szeptember 27-én voltunk a öcsémmel, a pultal szemben ültünk le nem voltak sokat.Kertünk étlapot majd néhány percre kimentem tekefonálni.Mikor vissza jöttem melegem lett és legyeztem néhányat az étlappal. Majd megint jött egy fontos telefon és kimentem kb 3 perc volt.Utánna rögtön...
Egy igen vidám társasággal ültünk be a Palacsintavárba idén februárban. Szerepelt a rendelésben bolognai (2990), Leo (3250), Sombrero (3190), tavaszi (2990) és gesztenyés palacsinta (2890). Jómagam a Sombrerot kértem, ami nem hatott meg egyáltalán, lehet ezt sokkal jobban elkészíteni. Az...
220 km-t utaztunk Egerért, azon belül a Palacsintavárért. Napok óta meséltünk a gyerekeknek a palacsintákról. Az hagyján, hogy délbe nyitnak, de 11:59-kor hiába kértük, nem adták ki az étlapot. Két éhes - 2 és 4 éves gyerekkel - addig talán választhattunk volna, gyorsítva az étkezés lehetőségét....